Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997)
MELLÉKLETEK - A szabályozásban részt vevő mérnökök adatai
A SZABÁLYOZÁSBAN RÉSZT VEVŐ MÉRNÖKÖK ADATAI AMIZONI JÓZSEF Olasz származású, családja Magyarországra telepedett. Oklevelét már az InstituUim Geometricumban szerezte. A Drávánál térképezett, majd 1818-ban a Körösnél Huszár Mátyás segédjei közt találjuk. BEDEKOVICH LŐRINC A Jászkun kerület hites földmérője a 18. század végétől. Szűkebb környezetéji kívül Bácskában, Pest megyében és a Bodrog eredő vizeméi is térképezett. Fő munkája a kerület térképe 1802-ben nyomtatásban is megjelent. (Metszette: Karács Ferenc) BENEDEK PÁL 1931-ben a budapesti műegyetemen kapott oklevelet, majd rövid ideig tanársegéd volt. 1937-ben az Öntözésügyi Hivatal szolgálatába lépett, és a Körös valamint a Tisza vízlépcsőiről készített tanulmányokat. Több évet töltött külföldön. 1941-ben az újonnan megszervezett Vízerőügyi Hivatal vezetője lett. BERTALAN LAJOS Tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. 1858-1861-ben magánmérnök Temes megyében, majd a Sebes-Körösi Armentesítő Társulat főmérnöke. 1881ben került a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumba, majd 1889-től a Földművelésügyi Minisztérium állományába. 1890-től a tiszai osztályt vezette és elősegítette az itteni munkálatok sikeres befejezését. BESZÉDES JÓZSEF Tanuknányait Szegeden, Temesváréit végezte, 1805-ben az egri szemináriumban papnövendék volt. 1806-ban a makói püspökség uradalmában alkalmazlak, majd Pesten kapott nevelői állást, és elvégezte a mérnökképzőt. Műszaki pályáját a Sárvíznél kezdte, majd az Eszterházyak szolgálalába szegődött. Szabályozási tervet készített a Rábáról, Kapósról, 18201825 között a Sárvíz szabályozásánál vezető mérnök volt. 1830-ban elkísérte Széchenyit dunai körútján és elsőként vetette fel a vaskapui folyószakasz szabályozási tervét. A Tolna megyei területek mentesítése érdekében foglalkozott a Duna e szakaszával, töltések építésével. 1832-ben került a Körösök vidékére. 1841-ben átadott, Arad megyei Malomcsatornája legsikeresebb munkájának tekinthető. Tervet készített a Dunát és Tiszát összekötő csatornáról.