Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997)

MELLÉKLETEK - Leírások a Körösök és Berettyó vidékéről 1451-1886 - III. Móricz Zsigmond az ártéri állattartás nehézségeiről. A nagy fejedelem (részlet)

Az idő olyan volt, hogy megenyhült és víz jött a fagyra, a legrosszabb. A ló lába minden percben beszakadt. Egyszer csak bőgés, hajsza, a gulyát meglelték s a vad csorda a lovasok zajára mozogni kezdett. Mintha megbomlott volna, falkába vágódva rohant, ijedten s egymást törte-marta a sok nagyszarvú feketenyakú vad állat... Gulyáslegények támadtak lovon hátulról a nagy ostoraikkal csattogvakongatva nekiállottak a marhának s ahelyett, hogy lecsillapították volna, csak még jobban verték s hajszolták, szörnyű ebeik segítettek benne s nemsokára még a nyoma is eltűnt a jószágnak, csak távolról zengett a bőgése. De a legény, aki őket bevezette, itt maradi s mondta, hogy a számadóhoz kell menni. Soká mentek, térdig érő vizeken, dombokon, egy helyen disznófalkát leltek, a fekete, keményszőrű disznók vadul túrták a gyékényes, turfás sarat s a gulyáslegény megállította lovát, leugrott. Le is hajolt s a tarisznyáját kezdte teleszedni valami fehér, apró bogyókkal, amiket a disznók túrtak ki. Végre, de már erősen szállolt az alkonyati köd, egy kis szigetre értek, ahol száraz fűbe s fagyos földbe csapolt a ló patája. Ott furcsa sátorokai láttak. A háromöl magas nádból voltak csinálva, süvegformára. Ez volt a gulyások leli szállása. - Hüj, sz ides annya irgalmas ne legyen, mondta a felvidéki ember, s dideregve csapta össze a kezét az erősen fagyó estén, - ez ebbe a nádkunyhóba lakik, itt megveszi sz isten hidege a biiril. - Add-e kend éjjeli szállást? - Nyől a víz, - szólt a számadó, akinek szintén földig érő nagy bőrsubája volt. - Ha nyől, nyől, - mondta a Simonyi, - mégis csak meg kell hálni valahol. - Gyűjjék be kend noóóó, - mondta a vén pásztor s ők hárman bementek a kunyhójába. Tágas nagy hely volt az. A nádfal belülről marhalra gyávái simára volt tapasztva s éktelen hőség volt benn, mert középen egy kisbojtár szakadatlanul rakta a nádat kévében a tűzre s oly rettenetes a füst, hogy csaknem elájultak benne... - Nyől a víz, - mondta a számadó s annyit sem törődött vendégeivel, mintha legyek repültek volna be, - nyől a víz, osztán reggel ideszorulunk. Hanem a gazda meghatta, hogy addig innen el ne merjek terülni, míg ű ki nem gyün...De mán egy hete várom. Ha reggelig se gyün, akkor muszáj innen kimenni vagy tavaszig ideszorulunk... Bejött a számadó gazda s aggodalmas arccal mondta, mintha csak folytatná a megkezdett beszélgetést. - Nyől. -Mi? - A víz. - Miféle víz?