Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

érzelmi-hangulati hűséget, hogy a kiadványon alig-alig érzékelhető a fordítás íze. Ez magyarázza, hogy másfélszáz év múltán is él. Nem lehet - sőt egyenesen bűn lenne - leírni és elfelejteni. Aki nyelvünk történeti fejlődésének ismeretében olvassa, és képes az egyes dalokat a reformkor irodalmi nyelvéhez kötni, az ma is csodálatos élményekre, valóságos kincsesbányára lel benne, mégha többször nyúl is Székács célszerűen összeállított, okos jegyzeteihez, mint a XIX. század első felének értő olvasója. Ezért állítjuk bátran és határozottan, hogy a legújabb, azaz a harmadik - az 1836-osénak fakszimile- kiadása - (a másodikat 1887-ben a Gyulai Pál szerkesztette Olcsó Könyvtár adta közre) nem egyszerű kordokumentum, nem kizárólag a kegyelet gesztusa és virága, hanem nemes és méltó tisztelgés Székács nagyszerű tette és szép embersége előtt. Igazat adunk Juhász Ferencnek, aki ezt a másfélszáz éves jubileumi kiadást „ a magyar könyv ünnepének'' nevezte, és ilyen emelkedett hangon üdvözölte 1987. február 16-án a Kossuth-klubban: „Egy könyvet ünnepelünk most. Gyönyörű könyvet. Mámorító könyvet. Boldogságkönyvet. Pedig a könyvben mennyi szenvedés és mennyi harc, mennyi gyász és búcsúztatás, mennyi fájdalom! És mennyi szerelem, emberüdvösség, harmat, aranysuhogás, életrejtelem, könny, zuhogó vér, zöld varázs, lobogó fekete ragyogás. Egy nép egyszerű, pázsitos életének szitafátylai párolognak itt, egy önmaga t-megvalósítv a hullámgyötrelmű nép szabadságharcának történelmi pillanatai szikráznak itt, mint kardvasra csapódó kardok, pajzsvasra csattanó buzogánytüskék, baltaélek.És micsoda modern költészet itt, e verssorokban, az elemi költészet torlódó és habzó dagályapálya, szélsuhogása kalászos fűmezőn... Székács Józsefben egy nagy költő ihlete, nép tisztelete, testvérhite és népek-egyetemes erkölcstudata lángolt, szinte öntudatlanul... Oly szerényen és egyszerűen, amilyen szerény és egyszerű a falusi papok szolgálata... Úgy lett fordítói vers-szava modern, hogy szinte nem is tudta, mert csak a hűségetakarta fölmutatni szolgálatában." Aztsugározza: „határtalanul egy lesz a Földgolyó", s el kell hogy jöjjön az idő, amely „az egymásba áramlások, egymásban élések emberi és történelmi szépségét" hirdetik. Azt, hogy „ nem egymás mellett, hanem egymással kell élni, mert egyedül ez méltó az emberértelemhez". Kétségbevonhatatlan: Székács a szerb népdalok és hősregék fordításával ért fel költői-műfordítói sikereinek a csúcsára. Ebben az időmértékes verselés teóriájának alapos ismerete, költői formáinak és eszközeinek biztos alkalmazása, a gondolatok természetesebb megfogalmazását - dominanciáját - segítő rímtelenség is jótékonyan közrejátszott. Mindezek kedveztek neki, annak ellenére, hogy nem tartozott azok közé, akiknek Bajza szerint - „nyűg volt a verses forma". Szerencséjére úgy tudott hű 43