Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

II. Gyermekkor – Diákévek

nemesi ellenállásnak, múltszemléletnek és nemzettudatnak - az eszméjét, amit mérsékelt erővel a Salamon király is közvetített. A lelkesedés lázában, a nemzeti önérzetet sértő idegen befolyás elleni tiltakozásban aztán nagy szerephez jutott a demonstráció, a külsőség, s többen is megfeledkeztek a felvilágosodás ama tételéről, miszerint „ a patriotizmus nem ellenkezik a cosmopolitizmussal, ez amazt csak nemesíti". Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Székács, ki a líceum mindhárom évfolyamát (logikai-filozófiai; physikai; theológiai) osztálya legjobbjaként kitűnő eredménnyel zárta, s mindegyik esztendőben jutalomdíjban részesült, nem szerepelt a Deákkuti Vármegye hangzatos című és beosztású (főispán, alispán, főjegyző, pénztáros, ellenőr, mérnök, szolgabíró, esküdt, pandúr, verbunkos, illetve szuperintendens, segédpapok stb.) vezető tisztségviselői között. Nem kizárólag azért, mert életelve - a tetteit irányító józan középszer tiltakozott a túlzások ellen, hanem mert egyszerűen ideje sem volt rá. Nemcsak Ihász kapitány fia: Rudolf és testvére két gyermekének: Jánosnak és Dámnak a tanulását irányította, hanem még egy negyedik tanítványt is vállalt, csakhogy „lakása árát fizethesse, s egy kis költőpénze is legyen". Nem akart rászorulni szülei anyagi támogatására. így aztán annyira lekötötte idejét, hogy „reggeli 8 órától fogva este 7 óráig" dolgozott folyamatosan, „kivéve a szerdai és szombati délutánokat és a vasárnapot, amikor a Magyar Társaság ügyeivel volt elfoglalva" - írta róla Zsilinszky Mihály. A sokféle elfoglaltságból adódó roppant időigényes, időpazarló feladatokat csak erős logikai koncentrálással, következetesen pontos időbeosztással és nagy önuralommal-önfegyelemmel tudhatta teljesíteni. Úgy, hogy a délelőtti főiskolai előadásokon hallottakat gyors felfogóképességével mindjárt olyan szilárd és jól alkalmazható ismeretté dolgozta fel, hogy pontos értelmezésükkel és bevésésükkel délutánonként ne kelljen sokat bíbelődnie, vesződnie. Önálló gondolkodóvá akart lenni. Nem a színes szavakban, hanem a gondolatok szépségében gyönyörködött. Buzgón kutatta a dolgok mélyén rejtőző összefüggéseket, kereste a mondanivaló igazi lényegét. Nem érte be kisértékű részigazságokkal, a mellékes kacatokkal - vagy ahogy a nemrég elhunyt Szentgyörgyi Albert nevezte - a szecskával. A tudomány oltáráról „nem a hamut, hanem a lángot" akarta magával vinni. Ezzel a korszerű tanulási, tanítási metódussal aztán olyan emberré vált, aki előbb a ráció, az ész trónusa elé idézte, és a könyörtelen igazság felismerése érdekében körültekintő vizsgálat alá vetette az egyes állításokat és jelenségeket, s csak azután szűrt le kedvező vagy elmarasztaló ítéletet róluk. Gyarló embereknek tartotta azokat, akik noha képesek volnának rá, menekülnek a gondolkodástól, és mások szócsövévé válva, 25