Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

II. Gyermekkor – Diákévek

Salamon királynak a bemutatására is vállalkoztak, melyben Székács Ottó morva fejedelmet alakította. Nem a művészi érték, hanem az enyhén érzékelhető aktualitás és az eredeti magyar drámairodalom megteremtését célzó hazai téma választása volt itt a fontos. Vörösmarty fiatalkori műve ugyanis nem mondható túl sikeres alkotásnak. Szerkezete, párbeszédes cselekménybonyolítása, jeleneteinek erőtlensége, a drámai tömörítéssel alig bajlódó feldolgozásmódja azt erősíti bennünk, hogy írója nem tud még bánni a színpad adta lehetőségekkel: a művészi igazság tudatos dokumentálásával, az ellentétek merész kiélezésével és azok célzatos beállításával - értelmezésével. Nem képes arra, hogy Salamon egyéni tragédiáját egyetemes érvényűvé emelje. Nem döntötte el igazán: vajon valóban drámai hős-e, és hogy lehet-e egyáltalán a mogyoródi csatavesztés olyan - egész nemzetre kiható - sorsfordító esemény, amely a főhős lelkében csillapíthatatlan önmarcangoló vizsgálódást idézve elő, őt a hazaszeretet tántoríthatatlan képviselőjévé, egy nemes, fennkölt eszme megtestesítőjévé teszi. Salamon a történelem tanúbizonysága szerint erre nem volt alkalmas, Vörösmarty sem tudta azzá tenni, bármennyire igyekezett is eszményíteni - emberi gyengéit, negatív vonásait a mellékszereplőkre, mindenekelőtt a külföldiekre átruházni. Hiányzott belőle a koncepció és az erkölcsi nagyság. Ami hatott, az nem a „jó király" illúziója, aki hitvány tanácsadóinak köszönheti tragédiáját, hanem a belviszály, az átkos pártoskodás elítélése és az álnok külföldiektől mentes honépítő nemzetegység szükségességének a tudatosítása. Ennek ellenére sincs kellő hangsúlya az idegenek - a hataloméhes német Vid, illetve a Géza és László „fejedelmeket" segítő, valójában a király bukásából hasznot húzó Ottó morva fejedelem elmarasztalásának. Vörösmarty jól megfogalmazott hatásos költői dikciója, színes képei ugyanis megrekednek a szó - az epikum - szintjén. Mondhatnók: írójuk a drámai nagyságot a költői nyelvvel kívánta pótolni és behelyettesíteni. Ezt később maga is felismerte, s epigrammájában így ítélte el fiatalkori tragédiáját: Mint a jó öregek, játszíni személyeid ollyak, Tenni nem érnék rá a szavak árja miatt. Képszerűén látta tó-bölcselkedő mondatokban feloldódó szentenciózus szólamaiban több aktuális gondolat kapott megfogalmazást. Salamon és a hercegek (Géza és László) vitájában pl. a nemzeti függetlenség és az idegen befolyás elve csapott össze, amelyhez olyan haza képe szolgáltatott megszívlelendő komor hátteret, amely Katona Bánk injának a szájára illik: 21