Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

II. Gyermekkor – Diákévek

idején több kegyhajhászó, Habsburg barát főhatóság és lojális igazgató felejtkezett meg erről a nehezen elért engedményről, és állította le és tiltotta meg még a 30-as években is a magyar nyelvű oktatást, semmibe véve az erősödő nemzeti tudatot és a korszellemet (Pl. Szeged, Kegyesrendi gimnázium 1833; Győr, kir. kat. akadémia, ahol Czuczor Gergelyt mindössze egy hónappal a megbízása után „égető szükségbőr' helyezte vissza ugyanazért a főigazgató a gimnázium állományába. A protestánsok iskolájában sem volt egyértelmű a dolog. A század első évtizedében néhány éven át még a híres Kövy Sándor professzor is latinul tanította a jogot Sárospatakon.) A meg-megismétlődő lehangoló tények és jelenségek ismeretében különösképp dicséretes a mezőberényi iskolavezetés kiállása. Ahogy az említett cikk közli, itt ugyanis az első 7 évben - azaz 1803 és 1810 között - a „ deák s más nyelvek tanítása mellett, főképpen Nemzeti Magyar Nyelvünk kiműveltetésére és tanítására" is vállalkoztak. Ekkor még csak „a nagy számmal ide sereglett Helvetziai Vallású nagyobb tanulók által taníttatott a Magyar Nyelv és Literatura" - főhivatású magyar nyelvtanára tehát még nem volt az iskolának. Gyökeres változást az 1810-es esztendő hozott - állapítja meg a tudósító -, amikor is „ tsupán a Nemzeti Nyelv eránt viseltető szeretet tüzétől hévíttetvén, T.T. Berey István úr, a helybeli Reformata Sz. Gyülekezetnek érdemes Lelki tanítója, nem tsak a Magyar Nyelvnek, Literatúrának, hanem tudományos dolgoknak, úgymint Magyar Ország Históriájának, Statistikának és Geographiának Magyar nyelven való tanítását önként vállalta magára, s közhasznú tanítását a minő nagy kedvvel és tűzzel, ugyan ollyan sikerrel és haszonnal folytatta,..., mellynek a hasznos következése lett, hogy több tót és német születésű Ifjak annyira megmagyarosodtak, hogy mind hangejtésre, mind a magyar kifejezésekre nézve született Magyaroknak tartatnának". 1824-től kezdve, amikor az „ esperesség inspektora", méltóságos aszódi báró Podmanyitzky János úr „ a főbb oskolákat végzett Szent Hittudománynak Candidatusaikat" arra kötelezte, hogy parochus lelkésszé avatásuk, beiktatásuk előtt „mind a közjónak előbb vitele, mind tulajdon magok tökélletesíttetések végett oskolánkban egy-két esztendeig munkálkodjanak", a magyar nyelvű oktatás általánossá tétele is tovább fokozódott. A rendelkezés értelmében előbb Kristójfy Sámuel, majd a helybeli ev. lelkész fia Oertel Ferenc (apja: Oertel Zakariás németajkú lelkész a gimnázium legodaadóbb, legáldozatkészebb híve és jótevője volt) s végül Major József lelkészi beiktatásukig tiszteletreméltó buzgalommal tanították magyar nyelven a számukra kijelölt tantárgyakat. A háromnyelvű értelmiséget képző esperességi iskola ekkor sem vált a nemzetiségi harc színterévé, mint ahogy az „ öszveségesen" kb. 5800 főt 12