Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

je: Székács kísérletezése sem hozott azonnali egyértelmű, megnyugtató sikert. Születése századik évfordulóján Zsilinszky Mihály azzal a gondolattal vezette be Székács, a szónok méltatását, hogy lehettek s bizonyára voltak is hibái, melyeket többen ócsároltak, megszólhatták középszerű költői tevékenységéért, lehettek érdemei, melyeket ellenségei nagy előszeretettel kisebbítettek, kiváló szónoki képességét azonban nem vitatta senki; azt mindenki készséggel elismerte. Kora pedig „a magyar protestáns hitszónoki irodalomban" a forrongás kora lévén, tele volt ellentmondásokkal. S. Szabó József megfigyelése szerint ádáz harc dúlt benne „az ortodoxia és a racionalizmus, a klasszikus és a népies, a színes fellengősség és az unalmas szárazság között". S hogy még színesebb legyen a kép: terjengosség és erőltetett áhítatosság is felfedezhető volt benne, sőt sok helyütt pompáztak a szánalmas és dagályos szóvirágok meg a meghökkenteni akaró, eredetieskedő mesterkélt hasonlatok is. Ebben a sokszínű vajúdó világban Székács beszédei üde színként hatottak a maguk hamisítatlan tiszta logikájukkal, célratörő gondolatszövésükkel és jól összefogott tömör mondanivalóikkal. Határozott tehetsége volt arra, hogy az értelemhez szerencsés kézzel kapcsolja az érzelmet és az etikai szépet: az erkölcsi tisztaságot. Beszédeiben nem elsősorban a bűnt ostorozta, hanem az erényt dicsőítette, és követésre buzdított. Önmagát adta mindig, de nem személyeskedett. Gondolkodtatott és nem ríkatott, akkor sem, ha nagy emberek sírja szélén állva, búcsúbeszédet tartott. Tudta, miként kell együtt rezdülni a közönséggel, és miként lehet megnyerni hallgatóit az ige meghallgatására és befogadására. „ Csengő hangja, nemes megjelenése, egyszerű erélyes taglejtése megbűvölték a hallgatót" - állította Győry a Kisfaludy Társaságban tartott emlékbeszédében, Zsilinszky pedig a következő tényezőkben jelölte meg szónoki varázsát: „Hatalmas, férfias, szép alak, erőteljes, mélységes hang, szabatos taglejtés, tisztult világnézet, alapos ember- és világismeret, széles körű tudomány, határozott elvek, költői ábrándos lélek, érzékeny nemes szív", s ezeken túl „sima, udvarias, de mindamellett egyenes jellem, világos logikai okoskodás" jellemezték. Mennyi jó tulajdonság együtt! Székács, a szónok, szuverén úr volt a retorika mezején, ki nem szerette sem a hivalkodó szóvirágokat, sem a pufogó frázisokat, a dagályosságot. Gondolatai azonban ezek nélkül is erőt sugároztak; - s talán éppen azért hatottak, mert nem öltöztette őket sohasem a dagály ünnepi tógájába. A mondanivaló természetes kifejezésével, hangja őszinteségével és indulatmeneteinek mesterkéletlen tisztaságával s nem utolsó sorban árnyaltságának gazdagságával hatott. Szabad előadásainak - említettük volt, hogy nem olvasta beszédeit, mint kora legtöbb szónoka - éppen ezek a specifi120