Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

A10 község (a városoknak: Békés, Békés-Csaba, Gyula, Szarvas külön körzetük volt; a megye községeit pedig 2 választókerületre osztották) közül - nem vitás - Orosházán és Tótkomlóson éltek nagyobb számban, egységes tömbben evangélikusok. Öcsöd és Békésszentandrás Szarvashoz, Újkígyós és Gyulavári Csabához, Kétegyháza Med gyesegyházához tartozó szórványgyülekezet volt. A csorvásiak akkortájt (1866) önállósultak és váltak le a helyi református eklézsiáról (Veres József szerint kb. 250en), míg a mindössze 20 éves múltra visszatekintő Bánfalva (Gádoros) evangélikus közössége kis létszámú, a választás szempontjából tehát elenyésző erőt képviselt. Ha tehát Tomcsányi József 'vállalta a jelöltséget, s kezdetben valóban nagy tábora volt, ahogy Kubek beadványa sejteti, úgy Székácsnak sok más felekezethez tartozó szavazója kellett hogy legyen. Képviselői tevékenysége a feljegyzések és visszaemlékezések szerint túlnyomórészt egyházvédelmi-iskolai jellegű felszólalásokból állt. Az élet materiális - megélhetési - gondjaival küszködő orosháziak többet és mást vártak tőle. Azt sem tudjuk, vajon része volt-e annak a 700 aláírással felterjesztett kérvénynek az adminisztrációjában, amelyeta község elöljárósága az 1867. május 30-i tanácsülés határozata értelmében a pusztaföldvári K. K. puszta haszonbérletének megszerzése tárgyában juttatott el a „királyi minisztériumhoz", arra hivatkozván, hogy az orosházi parasztoknak „ elegendő munkát már a határbeli földek nem adnak". Tény és való, hogy a ciklus végén a radikális népvezér: Kertész György és 102 orosházi polgártársa azért kérte fel Táncsicsot képviselőjelöltnek, mert mint több 1865-ben megválasztott képviselő, ő is „másként működött, mint választóinak megígérte, és segédkezet nyújtott a 67-es alkotmány megteremtésénél oly törvények hozatalához, melyek míg egyrészről a nemzet dicső múltját meggyalázzák, ezredéves alkotmányunkat alapjaiból kiforgatják, addig más részről a múlt korszak gyűlöletes intézkedéseit alkotmányokká tették, s a nép vállára, mely úgy is roskadozik, elviselhetetlen új terheket róttak". A következő, 1869-es választáson- a Deák mérsékeltebb politikai programját követő, roppant agilis Csengery Antal és az egyre nagyobb politikai-pénzügyi szaktekintéllyé emelkedő Lónyay Menyhért köréhez tartozó Székács - már nem indult harcba a mandátumért. Könnyen lehet, hogy megcsömörlött attól a megbélyegző gesztustól, amely a kiegyezés „ össznemzeti" örömünnepét úgy akarta igazolni ország-világ előtt, hogy a magyar nép elismert vezetőit, tekintélyes szellemi erőit- azok tiltakozása ellenére - (lásd Arany János levélváltását Eötvössel és Wenckheim BélávaM), kitüntette. így lett ő is 1867-ben a Lipót-rend lovagja. Talán ez vezette félre Kertész Györgyéket is a körzetével csakugyan kevés szemé110