Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

Lehetséges, hogy döntését csakugyan az időben való visszavonulás irányította, s úgy hitte - másnak kell átengednie a csatateret. A valóság ismeretében viszont nehéz elképzelni, hogy szellemének hatóerejét hanyatlani láthatta, vagy hogy az új generáció tagjai között olyan hozzá mérhető, vezetői adottságokkal rendelkező, tekintélyt parancsoló fiatal papot láthatott, aki megfontoltan és bölcs előrelátással, s nem utolsó sorban a felismert igazság iránti mély tisztelettel és alázattal, veszélyeket vállaló bátorsággal vezeti majd az egyház hajóját. Aki zökkenőmentesen ott folytatja a megkezdett munkát, ahol ő abbahagyja, és új tartalmat ad annak; aki nemcsak tipeg az ő nyomdokain, hanem új csapást tör. Közben 1865-ben az a megtiszteltetés érte, hogy egy cikluson át szülőhelyét képviselhette a parlamentben. Bátor tettekkel alátámasztott nyakas 48-assága és a protestáns önkormányzat érdekében tanúsított, megalkuvást nem ismerő helytállása alapján érezték ügyük képviseletére alkalmasnak a kerület választópolgárai. Tudták, jól ismeri azokat a fegyvereket és küzdésmódokat, melyekkel eredményesen lehet harcolni a központi hatalommal szemben, és hogy kellő mértékben tájékozott a Békés megyei viszonyokról is, mert csak az kormányozhatja jól az embereket, akinek a felfogása nem különbözik a tömegekétől. Ahogy Eötvös állította: a világ első szónoka is csak úgy hathat közönségére, ha egy nyelven beszél vele: közelről ismeri gondjait és bajaikat, átérzi nehézségeiket, lelke együtt rezdül társaiéval. A tömeg ugyanis „ szívesen vezetteti magát, de csak azon irányban, melyben megindult". Valóban; Székács helyesen érzékelte a kor „ uralkodó eszméit", s volt annyira lokálpatrióta, hogy szülőföldje súlyos megpróbáltatásairól, nehéz helyzetéről - az 1863-as aszály elkeserítő következményeiről, nyomasztó közhangulatáról - az elszegényedésről és a nagymérvű munkanélküliségről is részletekbe menő hű képet és pontos értesüléseket szerezzen. A mérhetetlen nyomorra és kiszolgáltatottságra - talán-talán a visszaszerzett, de azért törvényerőre nem emelt protestáns autonómia fölötti éber őrködés szükségességére is gondolt -, amikor nem utasította vissza a „Nyájhoz, pásztor!" - elvnek engedelmeskedve, a megtisztelő felkérést. Nem attól félt, hogy megvásárolhatja a hatalom. Bízott önmagában, s abban is, hogy tud tenni valamit szülőfalujáért. Ha a közönséghez szólott, az élő lelkiismeret szólalt meg, s az őszinte szó mágikus ereje megnyugtatta híveit, a lelkes-zajos választókat is: nem csalódhatnak benne, lesz ereje és ellenáll minden csábításnak. Nagy kísértésnek volt pedig kitéve minden 48-a§ párti képviselő. Tompa Mihály például még a „ férfiasság inkarnációjaként" tisztelt barátját: Horváth Lajost is féltve figyelmeztette: 107