Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

II. Gyermekkor – Diákévek

IL Gyermekkor - Diákévek (Orosháza, Mezoberény, Sopron) 1809. február 2-án született Orosházán. Apja, János 8 gyermekes tímármester, anyja Plenter Éva. Népes családjukban 5 leány és 3 fiú gyermek nevelődött. Születésre nézve ő volt a harmadik s egyben a legidősebb fiú. János és Pál 10-12 évvel volt fiatalabb nála. A Székács ősök a XVIII. század második felében Liptó megyéből telepedtek át Orosházára. A legelső kimutatások - így az a Veres József által közölt lajstrom, amely a „ Méltóságos Uraság részére az 1751. Esztendőre járandó és fizettendő Taxa-Summáról" készült, s a „gazdáknak és zselléreknek" neveit is feltünteti, még nem említ egyetlen Székácsot, de Plentert sem. Joggal tételezhetjük fel tehát, hogy nagyjából egy időben lelt otthonra itt a két család. Egy 1775-ből való gazdanévsorban ugyanis keresztnév feltüntetése nélkül - már mint „cselédtartó gazdáé" megtalálható a Prenter családnév, sőt a „Bírák" időrendi kimutatásában a Plenter Jánosé is, akit 1791-ben választottak meg a szépen gyarapodó település lakói közigazgatási vezetőjükké Ábrahámi Ferenc jegyző mellé. Adataink arra mutatnak, hogy mindkét családot szelídség és okos alkalmazkodási készség jellemezte. Másként nem egykönnyen fogadták volna be maguk közé a dunántúli Zombáról jött alapítók. A homogén nyelvi környezetben aztán - nem telt bele sok idő - asszimilálódtak. Az eredetileg szlovák „Szekats" család is Székáccsá vált. Ez a tény több szempontból érdemel figyelmet. Egyrészt mert az apa: Székács János megbízhatóságára, társadalmilag hasznos munkájára (általa tudhatta elfogadtatni magát a számára idegen vidéken), másrészt mert fiának a nemzetiségi kérdésben kezdettől fogva tanúsított magasfokú toleranciájára, annak szubjektív indíttatására és erős érzelmi megalapozottságára utal. A XVIII. század végére - vagyis mindössze egy fél század alatt - a régi lakatlan pusztán kb. 8000 lelkes, virágzó nagyközség formálódott. Érthetően gyors fejlődésnek indult a helyi - orosházi - kis- és kézműipar is. Egy fennmaradt statisztikai kimutatás adataiból az derül ki, hogy 1773-ban 56 iparosa és mindössze 1 kereskedője volt csak, a századfordulón viszont Juhász Antalnak a helyi kismesterségekről szóló tanulmánya (megjelent a Nagy Gyula szerkesztette Orosháza története és néprajza II. kötetében) szerint már 5-6 tímár (nem gyakori szakma) dolgozott a községben, akik nemcsak a helyi, hanem a környező települések igényét is kielégítették. Az iparág meghonosításában az úttörők között szereplő Székács János 8