Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

A „Cabiansky Kalendár” jelentősége az alföldi szlovákság életében

hogy egész Magyarországon nincs ily gyönyörű nép bútorzat, mint itt Csabán."

12 Linder László nemcsak e szépséges népművészeti tárgyakról emlékezett meg nagy szeretettel, hanem azok alkotóiról is Skryté poklady (Rejtett kincsek) c. írásában. Rejtett kincseknek nevezte a parasztnépünk körében található, legfeljebb csak legszűkebb környezetükben ismert művészőstehetségeket. Megemlít közülük néhányat. "íly rejtett kincset helyezett el az Úristen a mi városunkban is, az Arany u. 13. sz. alatt lakó Laco Jánosné személyében. Kitűnően fest, különösen is portrékat, annyira, hogy a népművészeti kiállításon látható festményeinek a szemlélői egyszerűen nem akarták elhinni, hogy a képek alkotója egyszerű parasztasszony lehetne. [...] Békésen él egy harangozó, Kútyik György, aki szintén oly kitűnő képeket készít, hogy nyugodtan tehetnők meg középiskolai tanárnak. [...] Erzsébethelyen, Bem u. 54. sz. alatt lakik egy kiváló fafaragó, bizonyos Botyánszki Mihály [...]. Művészi faragásokkal ellátott gyönyörű állóórákat készített. A kiállításon az emberek nem győztek csodálkozni ügyességén. [...] E csillagok közé kell számítanunk még egy tótkomlósi nőt is, Tomka Juditot. Ez ügyes festőnő házába lépve azonnal megérezzük, hogy itt egy tehetséges művésziélek lakik. Bármerre fordítjuk tekintetünket, mindenütt képeket, festett bútorokat látunk. Művészi alkotásainak nem egy darabja amerikai kiállításokon is szerepelt."

13 Linder szeme nemcsak a népművészeti tárgyakban látta meg a szépet, hanem a parasztemberek munkájában, szokásaiban, erkölcseiben is. Elolvasásra méltók az ugyancsak a naptárban megjelent Nasi pastieri (A mi pásztoraink), az Odkedy nosia na Cabe cizmy? (Mióta viselnek Békéscsabán csizmát?) és a Kosba na Cabe (Aratás Békéscsabán) c. írásai. (1935., 1936. évf.) [...] Még olyan kicsinek tűnő részletkérdésnek is jut figyelem, mint amilyen a szobák földespadlójának a locsolása, melyről Szekér ka János írt nagy hozzáértéssel és érdekesen. Érdemes ideiktatni belőle néhány sort. "Csabán, de általában az egész Alföldön e locsolás valóságos művészetté vált a szlovák nép körében... A locsoláshoz öreg, az alján kilyukasztott köcsögöt használtak. Kezdetben egy, később két-három lyukút. Az utóbbi időkben már bádoglocsolót is használtak, kinek milyen tetszett. A kilyukasztást szöggel, vagy ráspollyal végezték. Lehetőleg kicsi lyukat fúrtak, hogy a víz vékonyan folyjék. Mivel a takarítás az asszonyok és a lányok kötelessége volt, természetes, hogy e locsolás művészeit is az ő soraikban találjuk. Voltak nők, akik e téren nagy ügyességre tettek szert és messze eljutott a hírük. A locsolóval gyorsan kellett mozogni, mert a víz folyt, gondolkodásra nem volt idő, különben sár keletkezett s azért nem járt dicséret ...Ha vendég érkezett a házba, első pillantása a földre esett s véleményt alkothatott magának a gazdasszonyról abból, hogyan volt a padló fellocsolva. Vajon szép minták tekeredtek - e a padlón, vagy csak úgy, akárhogy volt lefröcskölve. Azt az asszonyt, vagy leányt, aki szépen tudott locsolni, nem győzték eléggé dicsérni. Az ilyet mások, kevésbé ügyesek hívták, hogy tanítsa őket. iZ CK 1932. 62. 13 CK. 1932.70-71. 88