Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vidám Csaba

- No, iba z toho, ze nemá pára! [Hát, csak abból, hogy nincs párja!] Hangzott a válasz. Ta nás zotli! [Jól megadta nekünk!] A régi világban gyakrabban megtörtént, hogy a módosabb gazdák disznótor alkalmával a lelkészeket is meghívták vacsorára, bár a lelkészek ezt nem nagyon szerették, mert ott, a beivott férfiak között nem egyszer érte őket kellemetlenség. Persze nem mindig, tudtak a csabaiak durvaság nélkül is szellemeskedni. Egy alkalommal, amikor helyi szokás szerint tepsiben, nem szeletelve, hanem egészben asztalra tették a sült kolbászt, az egyik jókedvű apóka a lelkész felé fordul: - Ony sa ucení, tak hát múdry clovek. Nak mi povedia: Kery hlas je najkrajsi na tonto svete? [Maga tanult, tehát okos ember. Mondja meg nekem: melyik hang a legszebb ezen a világon?] A lelkész gondolkozás, töprengés után sem tudott helyes feleletet adni, mire az apóka diadalmasan közli: - Nu^, ked ena pekná, dlhá klbása skvrci na tapsi! [Hát, amikor egy szép, hosszú kolbász sistereg a tepsiben!] Tetszik a válasz mindenkinek, nagyot mulatnak - kissé a lelkész rovására is. De most már az sem hagyja magát, kijelenti: - Ja e&e aj od toho krajsí hlas póznám! [Én még annál is szebb hangot ismerek!] - No, to nemöze by?! [No, az nem lehet!] Kiáltják mindenfelől. - Ale je tak, ako hovorim [De úgy van, ahogy mondom] - állítja a lelkész. To je es'te krajsí hlas, ked dve peknie, dlhie klbásy Jikvr&a na fapsl. [Még szebb az a hang, amikor két szép, hosszú kolbász sistereg a tepsiben.] - Ta nás zotli! [Jól megadta nekünk!] Ismerik el az asztaltársak. Kántori stóla A kisgazda székház, jelenleg Balassi Kultúrotthon helyén valamikor egy alacsony épület állott: Filippinyi Albert "Az Iparoshoz" címzett vendéglője. Jó bort mértek benne. Csarejs tanító a törzsvendége volt, hiszen csaknem szemközt lakott a kocsmával. Odajártak gyermekkori pajtásai, egykori iskolatársai is, így Araczki (Szivarkás), Holecz (Libent) és Adamik lakatos (Födvári u.). Egy nyáron nagy szárazság volt, hetek óta semmi eső, még harmat sem. Azt mondja Araczki Csarejsnek: - Ta by si u£ mohov enu piesnicku organovaf za dázd! [Eljátszhatnál már egy dalocskát az orgonán az esőért!] - Mázén! zajtrá na modlitbách. To van ale povien, ze a£ bude dázd, kazdy edon mi dáte enu hrubú klbásu! [Lehet! Holnap az istentiszteleten. De azt megmondom magának, ha eső lesz, mindegyikük hoz egy szál vastagkolbászt!] - Dobre! Dámé! [Jó! Adunk!] Másnap énekeltek is a kistemplomi reggeli könyörgésen esőért való éneket. Déltájban irtózatos zápor kerekedett, ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna. Csarejs már kora délután ott volt a kocsmában, ahová egymás után megérkeztek az esőrendelő cimborák is és mindegyik becsületesen elhozta az előre kialkudott vastagkolbászt is. Hasonló dallamok Povázsai Zsigmond tanító (a Zsilinszky, ma Dózsa György utcai ev. iskolában tanított) 299