Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Paraszthonoráciorok a békéscsabai evangélikus egyházban

a) Gazdasáfár Békéscsabán az egyházi-sáfári tisztség is komoly tekintélyt jelentő tisztség volt, megfelelt a községi esküdtségnek. A sáfároknak is megvolt a maguk hivatali jelvénye, a faragott, bunkós fejű bot, a "buganka". Az egyházi sáfároknak a gyülekezet központi hivatali épületében külön irodahelyiségük volt, a sáfári iroda s benne egy hosszú, közös asztaluk, kulccsal is zárható fiókokkal, melyekben pénzüket, pénztárnaplóikat, feljegyzéseiket tartották. A sáfárok sorában legrangosabb a gazdasáfár volt, ő volt a gondnok legközvetlenebb munkatársa. így érthető is, hogy a gyülekezet gondnokai rendszerint a volt gazdasáfárok sorából kerültek ki. A gazdasáfárnak állandó helye volt a közös asztalnál, mégpedig mindig az asztalnak a bejárati ajtó felőli végén. A gazdasáfár munkakörét elárulja hivatali elnevezése is. ő volt az egyház "gazdája", gazdasági ügyintézője. Kezelte a csabai egyház 300 kat. holdas medgyesi birtokát, mely rendszerint bérbe volt adva, munkáltatta az egykori papi javadalmi, és később az egyház saját kezelésébe vett földeket. Feladata volt a gyülekezet hat temetőjének rendben tartása, az összes, kb. 44 egyházi épület karbantartása, az örökké rongyolódó sok kilométernyi hosszúságú kerítés rendbehozatala. Ő rendelkezett az egyház négy lovával, beosztotta a két kocsis napi munkáját, akik szántottak, vetettek, a központi hivatalba és 36-40 iskolába téli tüzelőt szállítottak stb. Az egyházi fogatok különleges feladata volt a temetések kiszolgálása is. A gyülekezetnek volt két saját gyászkocsija, ha a gyászoló család ezek valamelyikét vette igénybe, akkor az egyik kocsis és az egyik pár ló a gyászkocsival ment a temetésre, a másik pár ló és kocsis pedig esetleg a lekészt és a kántort vitte ugyanoda, amennyiben a család nem saját lovatkocsit adott, hanem az egyház parádésabb fogatát vette igénybe. Az egyház a temetőkben még be nem temetett, vagy már kiöregedett parcellákon 50 - 50 négyszögöles veteményföldeket (tálik) adott bérbe minden tavasszal, a sírokon és a sírok között nőtt füvet pedig lábon elárvereztette. A tálikok kimérése, eladása és a temetői fű elárverezése is mind-mind a gazdasáfár feladataihoz tartozott. Ezekből is eléggé kitűnik, hogy a gazdasáfár keveset üldögélhetett hivatalában, ő volt a sáfárok között az örökké mozgó, úton levő, hiszen munkaterülete is teljes egészében az iroda falain kívül esett.

19 b) Az adószedő sáfárok Az egyházi sáfároknak a gazdasáfáron kívüli csoportját egy közös névvel: adószedő sáfároknak szokták nevezni. Fő feladatuk valóban ebben állt: az egyházi adójukat fizető és e célból a sáfári hivatalba ellátogató egyháztagoktól átvették az esedékes járulékokat. A város belterületén, mint már láttuk, 1826 óta négy adószedő sáfárt választott az egyház. Egy az I. kerületből, egyet a II-VI., egyet a III. és egyet a IV. kerületből. Az erzsébethelyi lelkészi körzet kifejlődésével az egyház ott egy külön sáfári kirendeltséget állított fel, külön irodával és magtárral, s e kerületből (V.) néha egy, máskor két sáfárt választott. Kerepeczky 196