Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

A békéscsabai jobbágyparasztok élete a 18. századi végrendeletek és adásvételi szerződések tükrében

kiadni mindazon értékeket, melyeket az apósa házába ill. gazdaságába hozott, sőt ezen felül az após a vőnek a közös gazdaságban végzett munkájáért minden esztendőre az öregbéresnek járó évi 34,- Ft, feleségének pedig a legöregebb női cselédnek szokásos évi 18,- Ft-t megfizetni tartozik.

33 Természetesen ugyanígy végkielégítésre tarthatott igényt az asszony is, aki özvegyi állapotát fölcserélve újra férjhez ment. Ilyen végkielégítéssel találkozunk Melicko Mihály 1763. április 4-én kelt végrendeletében, melynek 8. és 9. pontja a közvetkezőképpen intézkedik: "8. Az esetben pedig ha az Úr Isten fiamat e mulandóságból utánam korai halállal elszólítaná, rendelem, hogy minden a feleségemé legyen. (... wssecko meg Manzelky nechat zústane porucím.) 9. Ha pedig az Úr Isten akaratából mostani feleségem valaki máshoz újra férjhez menne, maradjon neki két tehén a borjakkal (tehda toliko dwe krawy geg nechat budú y s Telatky), az árvának járó többi dologra szorgosan vigyázzon, azokról gondot viseljen, így rendelem."

34 Az örököstárs kifizetése (Vyplácanie spoludedica) A földesuraság nem szerette, ha a jobbágytelkek túlzott mértékben elaprózódtak, de meg a többfelé oszló fél és negyed telek az örökösök egyikének sem biztosított volna megélhetést. Ezért volt gyakori eljárás, hogy az örökösök, valamely arra ráálló társukat, vagy társaikat az örökségből kifizették s így nagyobb darab birtokon gazdálkodhattak. A Bohus apa utáni vagyonkát is négy fiú örökölte, akik közül három - Tamás, András és János - 1785-ben az apai fundusból kifizette a negyedik fivért, Györgyöt. György elismerte s a protocollumba is bejegyeztette, hogy fivérei őt az apai vagyonból örökre kielégítették s így neki és fiainak többé semmi joga nem lesz a házhoz, tanyához, a földhöz, vagy bármely más tulajdonhoz.

35 Az özvegyen maradó feleség nemcsak a férjével közös szerzeményre tathatott igényt, hanem részesedhetett (vagy talán a gyemekei?) férje családi vagyonából is. A férj testvérei ilyenkor arra törekedtek, hogy ha csak lehet, sógornőjüket a családi vagyonból kifizessék s így az öröklött vagyon egységét a maguk javára megőrizzék. Ilyen megállapodást tartalmaz az alábbi nyilatkozat is. Özv. Tuska Andrásné, sz. Urban Judit 1786. május 9-én írásba foglalt nyilatkozatában elismeri, hogy a következőképpen elégíttetett ki a hátramaradt vagyonból: 1. A férjével közös szerzemény mind az ő kezén maradt. 2. A Tuska vagyonból a férjének járó részből 100,- forinttal kielégíttetett. 3. E száz forint fejében férje fitestvéreinek a birtokába jutott az egész Tuska telek, éspedig mind a lakóház, mind pedig a tanya és a szőlő az összes gazdasági felszereléssel együtt.

36 [...] 33 Uo. 127. 34 Uo.4. 35 Uo. 112.. 36 Uo. 129. 114