Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

II. SZÉP TISZAI TÁJAK - BODZÁSPARTI EMLÉKEK

Ötven év távlatából talán már bevallhatom!? Sok év múltán - amikor már "legénytoll pehelyzett államon" - még mindig tutajos szerettem volna lenni. (Békés Megyei Népújság 1989. május 27.) Karácsony a tanyán A képek, amelyeken keresztül be szeretném mutatni Vásárhely tanyavilágában élő családunk ötven évvel ezelőtti karácsonyának hangulatát, mit sem halványuló, sőt egyre élesedő kontúrokkal rajzolódnak ki emlékezetem fényérzékeny lemezén. Lehetséges, hogy ennek az én régi karácsonyomnak szívmelengető képei a múló idő megszépítő varázslata folytán egy kicsit túlszínezettre sikerednek, egy hang azonban azt súgja, úgy vállaljam, és írjam le őket, ahogyan ma emlékezetemben élnek. Hinni szeretnék abban, hogy talán éppen üy módon sikerül bemutatni - főként az erkölcsi, lelki kiürültség állapotában reményt vesztett ifjabb nemzedék számára -, hogy milyen egyszerű és bárki által fellelhető ösvény vezet a lelki béke, a karácsonyi szeretet örömélményének forrásához. Erről az én hajdani tanyai karácsonyomról nem is annyira a közelgő fél évszázados évforduló, mint inkább a kortörténeti analógia okán támadt kedvem a közlékenykedésre. 1939. évi társadalmi viszonyaink ugyanis sok tekintetben hasonlóak voltak a mostaniakhoz. Krónikus feszültség, társadalmi, gazdasági és egzisztenciális létbizonytalanság, elszegényedés, látványosan romló közbiztonság. A szeretetet jelképező betlehemi csillag, a boldogság - sokak által hasztalanul kergetett - kék madara az idő tájt is legalább olyan elérhetetlen magasságban szálldogált felettünk, mint napjainkban. A háború rémképe miatt a reménység tüze még talán a jelenleginél is gyérebben pislákolt az emberek szívében. Egy valamiben azonban lényegesen kedvezőbbnek volt ítélhető az akkori helyzet. Sziklaszilárd támpontot, szinte valamennyi nehézségen átsegítő biztonságot jelentett számunkra a család. Különösen érvényes volt ez a tanyákon élő családokra, amelyeknek belső melegsége, a nemzedéki hagyományokban gyökerező erkölcsi rendje és tisztasága, a társadalom valós pilléreivé avatták ezeket a parányi közösségeket. A tanyákon élő emberek létkörülményei egyébként is egy külön világnak voltak tekinthetők. A rónák szabad, sík vidékén másként sütött a nap, másként lengedezett a szél és másként tomboltak a viharok. Esők után teljes ívét láttuk a szivárványnak, és csodálatos illata volt a földnek. Tavasztól őszig az élő világ halk zsongásától volt kedves a vidék, télen viszont a kutyák ugatásától, egy távoli vonatfüttytől vagy a városból déltájban kiszüremlő harangzúgástól eltekintve, tökéletes volt a csend. 1939 karácsonyának szombatján is valami ilyesféle csend honolt a Vásárhely környéki, bodzásparti tanyavilág levegőjében. Délután már érezni lehetett a havazás közeledtét, mert enyhült a hideg, és csapatostól dél felé húztak a vadlibák. Édesanyánk kora hajnaltól sütötte a kenyeret, fonta a kalácsot, készítette a szerény, de számunkra mégis kedves ünnepi étkeket. Mi sem volt természetesebb, hogy az ün-