Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

III. HONISMERETI SÉTÁK PUSZTAFÖLDVÁR KÖRNYÉKÉN

elsősorban a Tamkó-verseket igazán szerető gyermekekre kell gondolnunk, hanem azokra az idős emberekre, akik jó 60 évvel azelőtt játszótársai voltak a gyermek- és ifjúéveit Pusztaföldváron töltő Tamkó Károlynak. A művésznevén, Tamkó Sirató Károlyként ismertté vált költő nem itt, hanem Újvidéken született, de a '10-es évek elején, édesapjának 1925-ben bekövetkezett korai halálig, azaz gyermek- és ifjúéveinek javarészét, ebben a mi alföldi kis falunkban töltötte. "Vidéki orvos fiaként Pusztaföldvárhoz kötik első maradandó emlékei. Gyakran elkíséri apját szekéren a tanyasi betegekhez, s a végtelen rónák metafizikus élménye, a megművelt földek geometrikus formái észrevétlenül - évtizedeket előre üzenve rakódnak le tudata mélyén." így írt Aczél Géza irodalomtörténész "Tamkó Sirató Károly" címmel, az Akadémiai Kiadónál, a "Kortársaink" sorozatban, 1981-ben megjelent kismonográfiájában. Teljes valószínűséggel állíthatjuk, hogy ezek a gyermekévekben szerzett benyomások meghatározó szerepet kaptak a költő témavilágának, stílusának kialakulásában. Mindez sajátosan modern látásmódjában, műveinek szokatlan formai kereteiben (síkversek), mindenki mástól megkülönböztető jellemzője lett Tamkó Sirató Károly művészetének. Vélhetően ezzel a is magyarázható, hogy a hazai, sőt az európai irodalmi, képzőművészeti és művészetfilozófiai "izmus - irányzatokban" otthonosan mozgó, azokban egészen új dimenziókat és távlatokat nyitó költő egyszersmind olyan kézenfekvő közvetlenséggel is tudott írni, hogy verseit a legegyszerűbb emberek, a gyermekek is érteni, szeretni tudják. Lássunk talán egy-két példát erre! Nem sokkal a költő elhunyta előtt író-olvasó találkozót terveztünk tartani községünkben, melyre ő maga is régóta készült. A sors rendelése folytán ebből már sajnos csak egy emlékest lehetett, amelyre főként azok az idős emberek jöttek el, akik őt gyermekkorukban személyesen ismerték. Elmesélték, melyik iskolába jártak, ki volt a tanítójuk, ki mellett szeretett ülni a padban a kis Tamkó Károly. Egymás szavába vágva mondták el, milyen élénk természetű, csintalan kisfiú volt, és mifélék voltak kedvenc közös játékaik. Megmondták, hol állott az a fa, amelyet sokszor megmásztak a csókafiak miatt. Berke Jenő mesélte, milyen nagy lovaglásokat rendeztek nagyobb fiú korukban a Zsedényi-féle tanyán, ahol nagybátyja gyönyörű versenylovakat nevelt. A hajdani közös emlékek ilyen hiteles és színes felidézése után már azon sem lepődhettünk meg, hogy akadt olyan, aki, lehet, hogy nem teljes pontossággal, de idézni tudott egy versrészietet, amelyet később olvasott a költő valamelyik kötetében. "Valamikor, egy akáchajú falu mélyén én voltam a boldog vitéz. Emlékszem kertünk alkonyában, az esték aranytaréj ú felhőire. Pusztaföldvár, de messze vagy már! Ébren, vagy álmomban? Még itt rengsz bennem Szép magyar róna."