Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

III. HONISMERETI SÉTÁK PUSZTAFÖLDVÁR KÖRNYÉKÉN

Az időszámításunk körüli években a Kárpát-medencében már őslakosnak tekinthető kelták helyét a Dunántúlon a rómaiak, az Alföldön pedig a sztyeppékról érkező szarmata törzsek foglalták el. Életükről, tevékenységükről - a kevés írott forrás miatt - legtöbbet csak ásatások révén tudhatunk meg. Történelmüket a római Pannónia provinciával folytatott háborúkból ismerjük valamelyest. Különösen súlyos háborúk folytak az időszámítás szerinti 170-ben, illetve a IV. század elején. Közben békésebb időszakok is voltak, amikor kereskedtek, és bizonyos civilizációs vívmányokat is átvettek a jóval fejlettebb pannoniaiaktól. Ilyen civilizációs, technikatörténeti emléknek tekinthetjük a pusztaföldvári fazekaskemencét, amely épség tekintetében megközelíti a Dunántúlon (Budapest-Tabánban), illetve az ókori Mursellaban (Győr-Sopron megye) feltárt fazekastelepek égetőkemencéit. Nagy kár, hogy a föld felszíne alatt mintegy méternyire található ikerkemencének több mint a felét elroncsolták az árokásó gépek. Ennek ellenére jól rekonstruálhatóan elénk tárul az alsó tűztér, az égetendő edények rácsrendszere, az épen maradt tűznyílásokkal, továbbá a felső kemenceboltozat alapfalának töredéke. A kemencében kormeghatározáshoz számításba vehető leletanyagot sajnos, nem találtak. Annál több viszont a kerámiatöredék a környező - a kemencével feltehetően, de nem bizonyíthatóan egykorú - gödrökben. Ezek a kétségkívül késő római korú edénytöredékek, illetve a Körös kultúra régészeti ismérveit magukon viselő különféle cserepek egymagukban is indokolnák a terület teljes régészeti feltárását. Ismerve múzeumaink általános pénzügyi helyzetét és azt, hogy az üyen nagyságrendű munkák csak előzetes terv és meghatározott rangsorolás szerint kaphatnak zöld utat, azt hiszem, nem szabad illuzórikus terveket szövögetnünk. Titokban azért hinni szeretnénk abban, hogy akadhat egy intézmény, egy régészeti vándortábor, netán egy mecénás szerv, amely programba veszi a Harangos-ér lankáinak mélyén szunnyadó ókori titok feltárásnak segítését. Érdekes, hogy a pusztaföldvári Harangoskút legenda szerinti kincsei fölé éppen azok a földmaró gépek terítettek méteres vastagságú réteget, amelyek szinte ezzel egy időben hoztak napvilágra egy olyan ókori leletet, amely talán újabb századokra lehet beszédtémája a Harangos vidékén lakó embereknek. (Békés Megyei Népújság 1985. július 27.)