Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)
III. HONISMERETI SÉTÁK PUSZTAFÖLDVÁR KÖRNYÉKÉN
Szathmáry József visszaemlékezésének további részében bővebben kitért Bartók Bélával való személyes találkozásának részleteire, illetve arra, hogy milyen alkalommal látta a nagy művészt játszani harmóniumunkon; mégsem tartottuk szükségtelennek azt a beszélgetést, amelyet ugyanebben a kérdésben Tóth Sándor pusztaföldvári lakossal folytattunk, aki 1925-től járt a lászlómajori iskolába, és később is a majorságban élt, ahol csikós volt. Szabad idejében afféle udvarosi teendőket látott el a tanítóéknál, ahol az egyik délután arra lett figyelmes, hogy néhány ismeretlen vendég társaságában egy ősz hajú, kalapos férfi játszott ezen hangszeren, amelyet ez alkalommal kivittek az iskola előtti árnyas, nyitott folyosóra. Másnap a tanítókisasszonytól hallotta, hogy az a férfi Bartók Béla volt. Második szemtanúnk is megtekintette öreg harmóniumunkat és teljes bizonyossággal állítja, hogy ugyanarról a hangszerről van szó, amelyet jól ismert, hiszen elég sokat látta akkor és a későbbiekben is. A fentiek alapján úgy vélem, nincs okunk kétségbe vonni hangszerünk ereklyejellegét, amelyről talán még annyit elmondhatunk, hogy kopottas ugyan, de működőképes, és teljesen jól olvasható a gyártó cég emblémája, amely a két regisztergomb között van elhelyezve. Felirata: "Hőrl Nándor, Harmónium speciális cég. Budapest II. Török ucca 8." Mondanom sem kell, hogy mennyire örülünk tanítványaimmal a becses ereklyének! Amióta bizonyosak lehetünk abban, hogy milyen különleges értékű hangszert tudhatunk magunkénak, már nem kell lezárni fedelét, minden gyermek féltve őrzi, a kisleányok terítőt tettek rá, és biztos vagyok benne, hogy erre kerül az első virágcsokor, amit tanítványaink az iskolába hoznak. (Békés Megyei Népújság 1981. március 22.) Új színfolt a nagytatársánci ősgyep flórájában Mi, pusztaföldváriak jogos büszkeséggel tartjuk számon, hogy dr. Kiss István professzor, községünk szülötte, 1930 tavaszán ismerte fel a sáncoldal keleti, épen maradt lejtőjén a ritka növénytársulás ősgyepjellegét, és azóta kíséri figyelemmel ősi flórakincsünk sorsát. Hosszú évtizedek óta látjuk őt nyaranta - növénytani szakgyakorlatos főiskolai hallgatói élén -, amint fáradhatatlanul végzi a kihalóban levő löszpusztai őshonos növényritkaságok védelmét és tudományos népszerűsítését. Mindennek alapján azt hiszem, jogosan állapíthatjuk meg, hogy ezúttal nem a szerencsés véletlen, mint inkább a tudós elhivatottsággal végzett kitartó munka megérdemelt jutalma lehetett az az öröm, amelyben nemrég része volt Kiss professzornak. 1981. április 13-án délután - a szokásos tavaszi terepszemléje során - Lukács László mezőkovácsházi amatőr botanikus társaságában megtalálta a környéken régen kihalt Tavaszi hérics (Adonis vernális) két bimbózó példányát, és ami még ennél is nagyobb szenzáció, a Volga menti hérics (Adonis volgensis) egyetlen virágzó egyedét.