Erdmann Gyula: Békés megye és környéke XVIII. sz.-i történetéből. Közlemények - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 3. (Gyula, 1989)

KERESKÉNYI MIKLÓS: A demográfia és a gazdálkodás főbb jellegzetességei a XVIII. századi Füzesgyarmaton

- 453 megszűnése a XVII. század végén e tájon tanyát verő harcias rácok

0 tatárokat, hajdúkat is túlszárnyaló dúlásainak következménye. A velük szemben nem egységesen fellépő kuruc politika hibáinak, de a Habsburgok hűségétől eltántoríthatatlan magatartásuk következtében is mindvégig Rákóczi hadai ellen harcoltak. Alapvető kérdés az, hogy mikor pusztult el a vidék, illetve milyen esélye lehetett a lakosságnak a túlélésre. A Maros mellékén és az Arad vármegyében letelepített rác katonák pusztító tevékenységüket 1703. július 26-i pocsaji győzelmük után már kiterjesztették a vidékre, hiszen seregük "Diószeget felégette, s a Berettyó mellett levő falvakat sorra rabolta". A Sárrét után Karcagújszállás- Kunmadaras- Derecske- Püspökladány- Földes- Báránd fölverése következett. 1704. júliusában a Középső-Tisza vidéket dúlták, 1705. májusában ismét a Kunságot égették a csapatok. Ekkor telepítették a nagy-kunokat Rakamazra, de nem sok si9 kerrel. Külső-Szolnok vármegye 64 lakott helyéből mindössze 8-nak ma10 radt helyben a lakossága. Békés vármegye is kitelepítéssel -Békés város lakosságát Sarkadra költöztették- és a sarkadi vár megerősítésével kívánta a rác dulásoknak elejét venni. A Károlyi Sándor vezette 1705-ös hadjárat -amelynek során ugyan sikertelenül ostromolták a gyulai várat-, majd Arad ostroma eredményeként, 1706-tól a vidék egyre kell vesebbet szenvedett a rác hadaktól. A lakosság visszaszivárgására tehát már ezt követően mód és lehetőség kínálkozott. Az újratelepedés szempontjából is alapvetően fontos kérdés az, hogy a települések elpusztulása mennyiben azonosítható a lakosság tényleges pusztulásával. A történeti irodalom már a múlt században.elválasztotta a kettőt egymástól. Általános és helyénvaló a kérdéssel foglalkozó szerzőknek az a megállapítása, hogy az első telepesekben korábban ott lakos, majd házaikat elhagyó személyeket látnak. A megye történetével foglalkozó kutatók legjelesebbikének, Karácsonyi Jánosnak is feltűnt, hogy ha a települések pusztulását a népesség pusztulásával azonosítjuk, akkor megmagyarázhatatlan az egyes településeknek, határrészeknek névazonossága a pusztulás előtti és az újratelepedés utáni időben. Eszélyes megállapítását nem véletlenül idézte a megye korabeli törté-