Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Gabonatermesztés

Gabonafajták, nemesítés Hogy közelebb jussunk a termelés folyamatának sikerét vagy sikertelenségét elsődlegesen reprezentáló terméseredményekhez, a technológiával egyenrangú összetevőként a fajtakérdést kell szemügyre vennünk. Nevezetesen azt, milyen gabonafajtákat termeltek a ménesbirtokon, mikor és milyen okokból következett be fajtaváltás, hogyan segítette a minőségi termelést a helyben végzett nemesítés? Az utóbbi kérdés megválaszolásához át kell lépnünk a ménesbirtok határát, hisz az állami birtokok mint a mezőgazdasági kormányzat eszközei a nemesítéssel és a vetőmag-szaporítással jelentékeny hatást gyakoroltak az egész ország mezőgazdaságára. A gazdasági válság hatására megerősödő állami beavatkozás idején még fontosabbá vált ez a szerep. A minőségi termelést támogató intézkedések — nemesítés, kedvezményes vetőmagakciók — szemben az értékesítés javítására foganasított változásokkal, még beleillettek a liberális gazdaságpolitika kereteibe. Jelentőségénél és vetésterületénél fogva a búza volt az a növény, amelyre a földművelésügyi szakigazgatás legnagyobb figyelmet fordított. Ennek megfelelően a mezőhegyesi ménesbirtok igazgatósága is kiemelt feladatnak tekintette a búzakérdés megoldásához való hozzájárulást. „Az uradalom legnagyobbrészt a régi Székács-búzákat termeli, mint amilyenek a 17, 19, 266, 267 sz. fajták, valamint a mezőhegyesi alapanyagból Székács által létesített fajtákat, mint az 1062,1081,1082 stb. fajták. Az eredeti régi kevert anyagú mezőhegyesi búza inkább összehasonlítás céljából, aránylag kis területen termeltetik."

30 — rögzítette a húszas évek állapotát az újonnan felállított növénynemesítő telep munkaprogramja 1932-ben. Az első csoportban felsorolt fajtákat még a háború alatt, 1916ban törzskönyvezték, bevált, elterjedt fajták voltak.

31 A kis területre visszaszorult régi mezőhegyesi búzáról maga Székács Elemér állapította meg, hogy az voltaképp kevert magyar búza, aminél jobb minőséget kell a ménesbirtoknak produkálni.

32 Más források alapján szűkebbre lehet vonni a húszas években termelt fajták körét. A külsőfecskési táblánként vezetett talajhasználati könyv adatai két fajta, a Székács 266 és a „Mezőhegyesi 1162" primátusára utalnak.

33 A felsorolt fajták használata mellett a gazdaság folyamatosan kísérletezett számos, elsősorban Székács-búzaféleséggel. A kísérletek ütemét a gazdasági válság következményei gyorsították fel. Sokat hangoztatott jelszó volt a két világháború között, hogy „a búzán áll, vagy bukik a magyar mezőgazdaság". A válság nyomán kialakult katasztrofális értékesítési helyzet létkérdéssé tette a magyar búza versenyképességének javítását. Az 1931-ben kidolgozott cselekvési program egyidejűleg tűzte ki célként a minőségi és mennyiségi javítást, s ezeken keresztül az export növelését. A kormányzat magára vállalta a cél megvalósításához szükséges vetőmagbázis megteremtésének támogatását. Elsődleges feladat a rendkívül sokféle és nagyrészt minőségileg nem megfelelő vetőmag kicserélése volt.

34 E munkában kaptak nagy szerepet az állami birtokok. 1931 őszén Mezőhegyesen állami növénynemesítő telepet létesítettek. Ezzel egyidejűleg hasonló telepet hoztak létre Bábolnán és Kompolton. A három telep közül a kompolti működött korábban is mint a Vetőmagnemesítő és Értékesítő Rt. üzeme.

35 Az állami növénynemesítő telepek elhelyezésénél arra törekedtek, hogy lehetőleg egy-egy nagyobb tájegységet képviseljenek. Mezőhegyes feladata lett az alföldi mezőségi, löszvályog talajon jól díszlő, tavaszi fagyot és nyár eleji szárazságot egyaránt jól tűrő növények nemesítése. A nemesített vetőmagvak pozitív értékelése után a magyaróvári Országos Növénynemesítő Intézet adta meg az „államilag elismert", még jobb esetben az „államilag törzskönyvezett" minősítést. Az állami birtokokon létesített növénynemesítő telepek hivatalosan a Földművelésügyi Minisztériumban működő Növénytermelési Hivatal felügyelete alá tartoztak. A ne65