Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Ipari növények - További ipari növények

2,8 q volt.

27 Vagyis a ménesbirtok az országos átlaghozamnak csak 78,6%-át érte el. Csak részben magyarázza a gyengébb eredményt a magkender hosszabb tenyészideje. A magkender beérése esetenként 4 héttel a szálkender aratása után következett be. Azaz, sokkal inkább ki volt téve a Mezőhegyesen gyakran előforduló, aszályba hajló nyárvégi szárazság fenyegetésének. Az aszály mennyiségileg leginkább a magtermést veszélyeztette, a rostnak viszont a minősége sínylette meg. Jó példa erre 1930. Ez volt az az év, amikor az aszálykárt a megye alispánja 50—70 %-ra becsülte. Ilyen körülmények között a magkender rosttermése 14%-kal maradt el a korszak főátlagától, a magtermés viszont 73%-kal. A vonatkozó források nem árulnak el többet a magtermelést gátló tényezőkről vagy a termelési folyamat esetleges hibáiról. További adalékkal a termésátlagok trendjei szolgálnak. (12. sz. ábra) Leggyorsabb ütemű növekedést éppen a magtermésnél látunk. Az előzőekben mondottakat ki kell egészíteni azzal, hogy az olasz import korábbi nagy szerepe miatt a magtermelés korszakunk elején alacsonyabb szintről indult. Alacsonyabb szintről természetesen gyorsabb a fejlődés. A vizsgált időszak két évtizedének átlagtermése között 0,7 q a különbség, vagyis a korábbiakhoz képest a harmincas években 38,9 %-kal nőtt a magkender hozama. Jól látható, hogy a magtermelés a harmincas években kapott lökést. Ha kisebb ütemben is, de emelkedő tendenciát mutat a magkender kórótermése is. A szálkender trendvonala viszont már stagnálást mutat. Ha az 1920-as év adatát is figyelembe vesszük, stagnálás helyett egészen enyhe emelkedést tapasztalhatunk: y = 45,1 + 0,147x. Ha az 1917 előtti évtizedhez viszonyítunk 2,3 q-s, 5,4 %-os növekedést láthatunk.

28 Megállapíthatjuk, hogy a század első évtizedében magas szintre fejlesztett szálkendertermelés további mennyiségi növekedése korszakunkban megállt. A vizsgált időszakban termesztett 35 000 — 70 000 q kenderkóró ipari feldolgozására a birtok ipari üzemeinek együttes bemutatásánál térünk ki. A téma lezárásaként a gazdaság kettős célú kendertermesztésének mérlegeként két adatot idézünk. A kender már a húszas években 35 q búzaegyenértékű nyers bevételt jövedelmezett, azaz a kendergyár házikezelésbe-vétele után az üzem jövedelmezőségét elsődlegesen meghatározó tényezők közé került a kendertermelés.

29 A gazdaság határain túl mutató eredmény, hogy a harmincas évek második felében a ménesbirtokok — gyakorlatilag Mezőhegyes — 400—617 q kendervetőmagot adtak át a Növénytermelési Hivatalnak.

30 Az ország 1937-re, 1938-ra már kiterjedt kenderterületének is 15 %-át lehetett bevetni mezőhegyesi nemesített vetőmaggal. További ipari növények Míg a ménesbirtok legjelentősebb ipari növényének, a kendernek termesztésénél sikerült az üzemi és a kormányzati érdekeket megfelelő összhangba hozni, addig a többi ipari növény vetésforgóba állításakor elsősorban a földművelésügyi kormányzat szempontjai domináltak. Mint láttuk, a kender a tőkés gazdálkodásra való áttérés időszakában épült be a ménesbirtok gazdálkodásába. Ezzel szemben a további ipari növények megjelenésére, illetőleg felfutására 1930-tól kezdve került sor, szoros összefüggésben a válság hatására megváltozó állami mezőgazdaság-politikával. A kormány tételesen megfogalmazott céljai közé tartozott a rost- és olajnövények importjának megszűntetése. Ezen növények vetésterületének kiterjesztését állami ártámogatással, szerződéses termeléssel kívánta előmozdítani a Földművelésügyi Minisztérium. Azonban nem volt elég a konjunkturális viszonyoknak kitett növényféleségek értékesítési feltételeinek javítása, szükség volt jó minőségű, lehetőleg hazai vetőmagra. E ponton kapcsolódtak a kormány programjába az állami birtokok. A gazdasági válság idején felállított mezőhegyesi növénynemesítő telep elsődleges feladatként kapta az olajos növények nemesítését, a későb111