Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Bevezetés

Mindezek indokolják témaválasztásunkat, annak ellenére is, hogy a rendelkezésünkre álló forrásbázis nagyon szegényes. A modern birtokigazgatás által hátrahagyott források elvileg lehetővé teszik az egykoron végbement folyamatok matematikai modellezését, a bonyolult összefüggések egzakt ábrázolását. Sajnos a ménesbirtokkal kapcsolatosan ilyen szempontú megközelítésre alkalmas, homogén adatsorokat a legritkább esetben sikerült egybeállítanunk. Mint a legtöbb nagybirtokot, Mezőhegyest sem kerülte el 1944-ben az iratpusztító indulat. Reméljük e hiány ellenére is sikerül hiteles képet adnunk a birtokról s gazdálkodásáról. Korszakhatárnak 1920-at és 1938-at választottuk. 1920 mind az ország, mind a ménesbirtok történetében szomorú cezúra. A trianoni döntés egy csapásra a múltnak adta át az évszázadok alatt kialakult közép-európai integrációt és az országhatárokon belül, az egyes régiók között megvalósult munkamegosztást. Mezőhegyesről 1920-ban vonultak ki a megszálló román csapatok; egy teljesen kifosztott birtokot hagytak hátra. Megcsappant tőkeállománnyal, az új körülményekhez igazodva kellett újra kezdeni a gazdálkodást. 1938 az utolsó európai békeév, ami utána következett, azt már a háború miatt előállott rendkívüli viszonyok magyarázzák. Az alább következő fejezetekben egy lezárult kor kérdéseit boncolgatjuk. A kérdésekre adott válaszok azonban a jelen mezőgazdasági szakemberének is szolgálhatnak tanulságokkal, hiszen a vizsgált üzemtípus kontinuitása gyakorlatilag töretlen. Mezőhegyes esetében ez szó szerint értendő. 1945-ben ugyan megszűnt a ménesbirtok, de területének csak kisebbik hányadát osztották szét; a volt állami birtok területének nagyobbik részén megkezdte működését az új állami gazdaság. 8