Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Összegzés

Összegzés A ménesbirtok két háború közötti történetének rekonstruálása után milyen következtetéseket vonhatunk le? Az üzem egészének működését befolyásoló részmozzanatok milyen tendenciát rajzolnak ki? — ezekre a kérdésekre kell válaszolnunk végezetül. Az a történeti folyamat, amelynek a két világháború közötti szakaszát vizsgáltuk a múlt század utolsó negyedében indult. A ménesbirtok tőkés gazdálkodásának 70 éve egységes folyamatnak tekinthető, azonban az 1920-ban bekövetkezett változások miatt a fejlődés üteme lelassult, s iránya is módosult. A századfordulón az épp hogy kiépült tőkés nagyüzem olyan helyzetben volt, hogy biztosítani tudta önmaga gyors és egyenes vonalú továbbfejlődését. Rendelkezett a birtok a beruházásokhoz és a folyamatos modernizáláshoz szükséges tőkével. Az általános gazdasági prosperitás pedig megfelelő hátteret adott az előrelépéshez. Az 1906-os vámemelések a mezőgazdaság számára kimondottan kedvező árviszonyokat teremtettek. A ménesbirtok fejlettségéből és helyzetéből eredően maximálisan tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel. Ez volt az az időszak, amikor a ménesbirtok két legfontosabb feladatának, az apaállat-tenyésztésnek és a profitorientált üzemmel szemben támasztott követelményeknek — a mennyiségi mutatókat tekintve — legmagasabb szinten megfelelt. Megfelelt, mégpedig úgy, hogy nem kényszerült a termelési folyamatokban rejlő minden tartalék mozgósítására. A világháború után világszerte csökkent a mezőgazdaság jövedelmezősége, kedvezőtlenre fordult a hazai mezőgazdaság helyzete is. A trianoni béke megsemmisítette a korábbi gazdasági környezetet. Ha a ménesbirtok sértetlen maradt volna, akkor is nagy arányú változások következtek volna be. A gazdasági viszonyok általános negatívra fordulását csak betetézte a román megszállás, aminek súlyát jól mutatja, hogy majd minden részegység történetét a megszállás következményeinek számbavételével kellett indítanunk. A gazdálkodás újbóü megindulásakor már jól látszott, hogy a háború előtti állapotokat nem lehet visszaállítani. A kormány nem tudott jelentősebb anyagi erőt mozgósítani a hazai mezőgazdaság támgatására. A gazdálkodók pedig — birtoknagyságtól függetlenül — nem voltak olyan helyzetben, hogy nagyobb összegeket fordíthassanak a ménesbirtok által kínált, amúgy nagyon is szükséges tenyészállatokra és vetőmagvakra. A viszszafordíthatatlanul megváltozott viszonyokat először a Pénzügyminisztérium tudatosította a jövedelmezőség hajthatatlan követelésével. Az időközben megindult rekonstrukció első szakasza 1924-re lezárult. Ismét zavartalanul működött a földművelési és az ipari ágazat. Az állattenyésztés azonban épp csak a helyreállítás első lépcsőfokait járta meg. Volt ennek a rekonstrukciónak egy sajátos vonása: a helyreállítás első szakaszában a birtok mindenre csak annyit tudott fordítani, amennyi csak a termelési folyamatok megindításához és működtetéséhez volt elegendő. A közvetlen — minőségileg nem elegendő — pótlás után égető szükség lett volna a további befektetésekre, egyelőre még nem is a modernizálás, hanem a háború előtti felszereltség szintjének eléréséhez. 223