Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)
A ménesbirtok természeti és gazdasági viszonyai, társadalmi környezete
ket. A nyári csapadék bizonytalan mennyisége és kedvezőtlen eloszlása még a talaj jó belső tulajdonságaira is kedvezőtlen hatást gyakorolt. Mezőhegyes területe a Körös—Marosköz meleg, mérsékelten száraz, forró nyarú éghajlati körzetébe tartozik. Az évi csapadék összege az 1901 és 1950 közötti évek átlagában 580 mm volt. A legcsapadékosabb hónap a június volt 77 mm-rel (1. ábra). A csapadékos júniust igen száraz július követte, nem ritkán aszályfenyegetéssel. Egy-egy aszályos nyári hónap jóvátehetetlenül meg tudta akasztani a kapások fejlődését. A legszárazabb hónapok januárban, februárban következtek el 34 mm-rel. Ebből eredően a hótakarós napok száma 30 és 33 között maradt. 8 A szántóföldi termelésre nagy veszélyt jelentett a hótakarós napok alacsony száma és az, hogy ritkán fordult elő vastag hó. Előfordult viszont az, hogy nem alakult ki összefüggő hóréteg, ami a kemény fagyoktól megvédte volna az őszi kalászosok vetéseit. A hó nélküli fagyok a talaj vízháztartását is rontották. Az évi csapadékos napok száma — 1871 és 1914 között — 102 volt. Ez az arány, valamint az 580 mm csapadék nem lett volna kevés egyenletesebb eloszlás esetén. Azonban az évi ingadozás mellett nagy különbségeket mutatnak az egyes évek adatai is: 1907-ben 355 mm, 1889-ben 848 mm csapadék esett. 9 Gyakori volt Mezőhegyesen a jégeső; 1900-tól 34 év alatt 63-szor. Az egész birtokot érintő jégverés nem fordult elő, rendszerint pászmákban pusztított. 10 Az éghajlati tényezők közül a csapadék ingadozásánál is nagyobb szélsőségeket mutat a hőmérséklet alakulása. (2. ábra) 50 év átlaga után számítva az évi középhőmérséklet 10,8 °C volt. Ezen időszak havi atlagainak abszolút ingadozása 23,8°C. Ábránk mutatja a három nyári hónap, június—augusztus igen magas átlaghőmérsékletét. Minden év kritikus hónapja (1—2. ábra) a legforróbb és legszárazabb július volt. A szántóföldi termelés tárgyalásánál látni fogjuk, hányszor okozott súlyos gondot az aszályba hajló, szárazsággal párosuló forróság. Ábránk átlagadatai elfedik a másik vezélyforrást, a Mezőhegyesen rendszerint korán beköszöntő tavaszt követő gyakori áprilisi—májusi fagyokat, amelyek leginkább a tavaszi vetéseket tették próbára. Hasonló szélsőségeket tükröz a napfénytartam évi megoszlása. (2. ábra) A decemberi 58 órával Mezőhegyes az ország napsütésben legszegényebb vidékei közé tartozik, ellenben a napfényes órák nyári és őszi magas aránya lehetővé tette a hosszú tenyészidejű növények termesztését. A napfénytartam évi összege 1901 és 1950 között 2114 óra volt. Az uralkodó ÉK-i, DK-i szelek szárító hatását erdősávok telepítésével próbálták ellensúlyozni. A két világháború között több vizsgálatot végeztek a hazai mezőgazdaság földrajzi és üzemi tájainak pontos körülhatárolására. A feltételek és eredmények számbavétele és elemzése az egyes termesztési, tenyésztési ágak számára legoptimálisabb földrajzi területek meghatározását célozta. A legfontosabb vizsgálatoknak a mezőhegyesi ménesbirtokot magába foglaló tájegységről tett megállapításait a következőekben lehet summázni: 12 A Tiszántúlon egyedül Csanád-Arad-Torontál vármegyében és Békés déli részén állott elsőrendű színvonalon a szántóföldi termelés, azaz ezeken a területeken az országos átlag 110%-át meghaladó eredményeket értek el. A jó termőtalaj, a gazdálkodás színvonala a Kisalföldhöz mérhető eredményeket hozott. A szántóföldi termelést tekintve a búza—kukorica—szálastakarmány Övezetbe esett ez a terület. Az állattenyésztés szempontjából a sertés-, a hármas hasznosítású szarvasmarha-tartás volt a tájegység jellemzője. 1000 kh-ra 110—140-es szarvasmarha — (nagyrészt pirostarka), 60—100-as ló — (a Nóniusz egyeduralkodása mellett), 60-as sertés — (zömmel zsírsertés) és 6—12-es juh számosállat-sűrűség esett. Az állattartás mutatóit összegezve 21
