Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)
Mezőgazdasági ipar - Szeszgyár
a termelés egész folyamatáért. Ensel Réső a két világháború között a hazai kendertermelés és feldolgozás egyik első számú szakértőjének számított; az ország legkülönbözőbb tájairól fordultak hozzá szaktanácsokért. Néhány adattal érzékeltetni tudjuk a kendergyár működésének eredményeit. A nyers szálkenderkóró áztatási vesztesége 14—16 % volt, a virágos kenderkóróé 11-14 %. Szálkenderkóró után 15—16,5 %, virágos kenderkóró után 13,5—14,5 % rostnyeredék származott. Szálkenderkórónál a rostnyeredék 53—65 %-át, virágos kenderkórónál a rost 49—60 %-át tette ki a tilolt kender, a fennmaradó hányadot pedig a kóc. Ezek az arányok annyit jelentenek, hogy a mezőhegyesi kendergyár évente 9—11 000 q rostot állított elő, ebből a mennyiségből 5—7 000 q volt a tilolt kender. 17 A legjobb minőségű tilolt kendert Svájcba exportálta a ménesbirtok. 18 A harmincas években bécsi, pozsonyi és jugoszláviai cégekkel is kapcsolatban állt a gazdaság. Az export után fennmaradó mennyiségre versenytárgyalást hirdettek. Az egyes tételek 30 és 600 q között váltakoztak. Leggyakrabban a Szegedi Kenderfonógyár Rt., Pollák Sámuel és Stark György ugyancsak szegedi cége vásárolt Mezőhegyesen. Állandó partnere volt a ménesbirtoknak a budapesti Kender-Juta és Textilipari Rt. is. 19 Évente mintegy 60 q II. osztályú tilolt kendert dolgozott fel a mezőhegyesi kötélverő- és szövőműhely. A kendergyár a húszas években lezajlott folyamatos beruházások után jelentékeny közvetett jövedelemhez juttatta a ménesbirtokot. Emellett a házi kezelésbe vétel magas készpénzbevételt is eredményezett. Az 1920-as évek végén már Batta Sándor legnagyobb érdemei között sorolták fel a kendergyár házi kezelésbe vételét. Hogy joggal, azt bizonyítja 48. sz. táblázatunk. A szántóföldi termelés ráfordítási költségeit táblázatunk pontosan mutatja. A feldolgozás költségeinek 41 %-át a bérjellegű kiadások, 26 %-át az üzemi kiadások — villany, víz stb. —, 22,4 %-át a földhaszonbérlet, az eszközök és épületek kamatai tették ki. 21 A döntő különbséget az elérhető tiszta jövedelem mutatja. 1 hold nyerskenderkóró 72,53 P tiszta jövedelmet hozott volna, egy hold feldolgozott termése ezzel szemben 348,11 P-t. A nyerstermény értékesítésekor a tiszta jövedelem a befektetett tőke 19,9 %-át tete ki, a feldolgozott termék értékesítésekor a tiszta jövedelem a befektetett tőke 61,6 %~át. A különbség önmagáért beszél. A kendertermelés és kikészítés évente 185 900—450 000 P tiszta jövedelmet eredményezett. 22 Szeszgyár A cukorrépa-termelés kapcsán már említettük, hogy a cukorrépa vetésforgóba állításakor — 1883 és 1885 között — kezdte meg működését a hét mezőhegyesi szeszfőzde. A cukorgyár beindulása után a szeszgyár jelentősége csökkent, bár a készpénzbevételhez a későbbiekben is jelentősen hozzájárult. A cukorrépa feldolgozására beállított szeszfőzdéket 1893-ban átállították cukorgyári melléktermékek, elsősorban répafej feldolgozására. A szeszipari melléküzemág birtokstruktúrában elfoglalt helye az általunk vizsgált időszakban sem változott. Annál inkább változtak a termelés körülményei és feltételei. A háború után az 1921. évi XLI. tc. szabályozta a hazai szeszipart. Ez a törvény rögzítette a mezőgazdasági és ipari szeszgyárak termelési arányát: az összesen 240 000 hl-es termelési keretből 2/3 rész illette a mezőgazdasági, 1/3 rész az ipari érdekeltségeket. Ellentétben a korábbi kontingens-rendszerrel, az új termelési keretszámokat nem volt szabad átlépni. Az új törvény szabta feltételeket mind a mezőgazdasági, mind az ipari érdekkörök sérelmesnek találták. Az ipari érdekeltségek képviselőinek nem tetszett, hogy az 192l-es törvény megtiltotta új ipari szeszfőzdék alapítását. Mezőgazdasági szeszfőzdét bármelyik nagyüzem létesíthetett, ám ezzel csökkent az egy-egy mezőgazdasági szeszgyárra eső termelési keret. A keretcsökkenés természetesen érintette a mezőhegyesi szeszfőzdéket is. 184
