Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)
Mezőhegyes állattenyésztése - Juhtenyésztés
volt a sertéshizlalás rentabilitása. Az 1935-ös kollekció a feletetett erőtakarmányok 15,62 %-ával egyenértékű súlygyarapodást ért el. Ez a ménesbirtok gyengébb eredményei közé tartozik. 15—17,07 % között váltakozott az ún. „darapercent". 32 A nyári hizlalási periódusban születtek jobb eredmények. A jó nyári kollekciók paraméterei közelítették a takarmányt legmagasabb arányban értékesítő ipari hizlaldák 18 %-os „darapercentjét". A 26,85 pengős darabonkénti tiszta jövedelem a korszak nyomott sertésárai mellett kiemelkedőnek számít. 1931-ben a ménesbirtoknak is meg kellett elégednie 2,42—13,57 P-ős darabonkénti jövedelemmel. 33 A sertéshizlalás favorizálását magyarázza a befektetett tőke kamatozása. Az ökörhizlalásból eredő, ugyancsak 1935-ös jövedelem a befektetett tőkének csak 17,16 %-át tette ki. (42. sz. táblázat) A sertéseladásokat is versenytárgyalás előzte meg. A kihízott süldőket többnyire a Landesmann Márk és Fiai cég vette meg, a házilag levágott 500—1 200 sertés vörösárújára rendszerint a Pick vagy a Herz cég küldte be a legjobb ajánlatot. 34 A tenyészállat-értékesítés az 191 l-es ezres nagyságrendű tételek töredékére esett vissza. A húszas években átlagosan 250 kant adtak el Mezőhegyesről. 35 1934-ben az összes állami birtokokról 529 mangalica és 22 yorkshire kant vásároltak meg a tenyésztők. 30 A gazdasági élet újabb megélénkülése e téren nem hozott javulást. 1938-ban csak 225 mangalica kan talált gazdára. 37 A társbirtokokról eladott berkshire apaállatok száma sem mutat emelkedést. Összességében megállapíthatjuk, hogy a mezőhegyesi ménesbirtok sertéstenyésztésében a vizsgált időszak alatt nagy változások nem következtek be. A tenyészállat-eladás csökkenése még inkább előtérbe tolta a közvetlen üzemi szempontokat. A döntő átalakulás lehetőségét hordozó hússertés-tenyésztés egyelőre epizód maradt. Juhtenyésztés A húszas évek második felétől kezdődően a hazai mezőgazdasági szaksajtó a legnagyobb elismeréssel írt Mezőhegyes juhtenyésztéséről. Akár nyírósúlyról, akár gyapjúminőségről, akár testtömegről esett szó, példaként emlegették a ménesbirtok juhászatát: „... úgy a testnagyság, mint a termelt gyapjú mennyisége és minősége tekintetében olyan magas fokon áll, hogy vele a gyapjú finomságát és kiegyenlítettségét, nem különben a nyírt gyapjú mennyiségét illetően csak az ország kevés juhtenyészete, a testnagyságot illetően pedig egyetlen tenyészete sem veheti fel a versenyt." 1 Szaklapokban hangzatosabb dicséretek is napvilágot láttak. A korabeli gazdasági viszonyok azonban nem tették lehetővé a kitűnő tenyészetben rejlő üzemi és tenyésztői lehetőségek maradéktalan kiaknázását. 1920 után a gyapjú, a vágójuh ára oly mértékben csökkent, hogy kérdésessé vált a juhtenyésztés rentabilitása. 1920 és 1938 között mindössze három olyan esztendő akadt, amikor a gyapjú ára elérte, illetve meghaladta az 1913-as árszintet. Már 1926-ban is csak az 1913-as ár 72,4%-áért lehetett gyapjút eladni. A gazdasági válság mélypontján az utolsó békeévhez képest 39,3%-ra zuhant le a gyapjú ára. 2 A vágójuh-értékesítés terén egy 1927-től 1930-ig tartó kimondottan kedvező periódus után következett be az áresés. Négy éven keresztül az 1913-as árak 50%-a körül mozgott a vágójuh ára. 1934 után mesterséges áremelő intézkedések hatására javultak valamelyest az értékesítési lehetőségek. A gyapjú ára 1937-re elérte a háború előtti árszint 70%-át, a vágójuh ára pedig a korábbi ár 78%-ára emelkedett. 3 A két háború között a magyar juhtenyésztés alakulását elsődlegesen a rossz értékesítési viszonyok határozták meg. Az alacsony árak szorítása ellen a ménesbirtok is csak ideig-óráig tudott védekezni. A gazdasági válság idején a juhászat már nem teljesítette a leszállított jövedelmezőségi követelményt sem. A tenyészállatok iránti érdeklődés is csökkent, pedig nagy szükség lett volna a mezőhegyesi kosok minőségjavító hatására. 172
