Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)
Mezőhegyes állattenyésztése - Szarvasmarha-tenyésztés
A bevételek megoszlása Tej 1/18 fill. Borjú kg/40 fill. Vágás Trágya q/1,02 P Összesen P % P % P % P % P % 40 050,54 55,3 5073,20 7,0 880,25 1,2 26 431,37 35,5 72 435,36 100 Hizlalás A szarvasmarha-tenyésztés fontos hasznosítási formája volt a hizlalás. A hízóba állított állomány egy része a gazdaság állományából került ki. Konjunkturális időszakokban vásárolt is a birtok hizlalni való szarvasmarhákat. A háború alatt évente 1700 —1800 db hízott marhát adott el a ménesbirtok. 72 A húszas években növekedett a hizlalás aránya és szerepe. A gazdasági válságot megelőző konjunkturális években a növénytermelési ágazatot fokozott műtrágya-felhasználással, az ipari növények kiterjesztésével kívánta jövedelmezőbbé tenni az igazgatóság. Párhuzamosan az állattenyésztési ágazatban a hizlalás mértéke növekedett. Ezekben az években a tehenészetekből, a magyar gulyából és az ökörállományból kiselejtezett állatok mellé nagy számban vásárolt a gazdaság azonnal hízóba állítandó fiatal állatokat. Rövid ideig évente 2—3000 hízott vágómarhát értékesített Mezőhegyes. 73 1931-től kezdődően rohamosan zuhanni kezdett a vágómarha felvásárlási ára. 1927 és 1930 között, a hizlalás kiterjesztése idején, a termelői árak indexei — bázisadatnak véve az 1913-as árakat — 115,5 és 109,5% között váltakoztak. Az 193l-es index 77,4% volt, a mélypont 1933-ban következett el 50%kal. 74 A takarmányok ára nem esett ilyen arányban. így a hizlalás rentabilitása bizonytalanná vált, s a ménesbirtok fokozatosan felhagyott az állatvásárlással. A továbbiakban csak a gazdaság saját állományából kikerülő állatokat hizlalták meg. 1925 és 1934 átlagában 650 kg-os beállítási súly mellett 190 napos ráhizlalási periódus alatt 170 kg-os súlygyarapodást értek el. A tíz év átlagát tükröző adatok szerint a napi és darabonkénti gyarapodás elérte az 1,11 kg-ot. 75 A hizlalás egész évben tartott, a téli, illetve nyári periódust az alkalmazott tömegtakarmány különböztette meg. Télen répaszeletre, nyáron zöldtakarmányra alapozódott a hizlalás. A súlygyarapodást elsődlegesen meghatározó erőtakarmányok fokozatosan növekedtek. Közvetlenül a beállítás után darabonként 1 kg volt a napi adag, a ráhizlalás 6—7. hónapjában 5—6 kg. Természetesen mind a takarmányozást, mind az elért eredményt a hízóba állított anyag fajtája, neme, kora határozta meg. Az átlagokat tükröző adatok jobb megvilágítása végett közlünk egy konkrét hizlalási mérleget. (42. sz. táblázat) A kimustrált ökrök adatait tartalmazó hizlalási mérleg jól mutatja, hogy a hizlalás rentabilitását — a hízott anyag felvásárlási ára mellett — elsődlegesen a takarmányok ára, másodsorban a beállított sovány anyag ára határozta meg. A munkaerőre és az egyéb kiadásokra fordított összeg nem érte el az összes költségek 12%-át. Sokatmondó adat az is, hogy a ráhizlalási időszak bruttó jövedelmének csaknem 10%-át a trágya értéke tette ki. Ha számításunkból elhagynánk a nyert trágya értékét, a darabonkénti nettójövedelem nem 56,26 P, hanem csak 18,06 P lenne. Belterjes üzemvezetés mellett a közvetlen nyereség csökkenését némiképp ellensúlyozta az, hogy a melléktermények közvetve a gazdaságon belül értékesültek. Ez egyben megkötést is jelentett, az üzem teljes struktúrájának átszervezése nélkül nem lehetett kiiktatni az egyértelműen veszteségessé vált ágazatot sem. 156
