Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)
Szálastakarmányok
Mohar A kiterjedt vetésterület, a biztos és magas terméseredmény, a szarvasmarha- és lóállomány takarmányozásában játszott szerep a mohart tette a mezőhegyesi vetésforgó harmadik meghatározó elemévé. 44 Csanád talaj- és éghajlati adottságai tökéletesen megfeleltek a mohar igényeinek: a jó trágyaerőben lévő vályogtalajokon díszlett legjobban; sok meleget igényelt, sőt különösebb károsodás nélkül elviselte a szárazságot is. A fűféle takarmánynövények közé sorolt mohar nagy mennyiségű szénát szolgáltatott, amely a szarvasmarha- és lótenyésztésben volt nélkülözhetetlen. A mohar alacsony víztartalma megkönnyítette a szénává szárítást. A húszas években 1400—1600 kh között mozgott a növény vetésterülete, egy évtizeddel később 1200 és 1400 kh között. 45 A mohar művelése viszonylag kevés gondot okozott. A mezőhegyesi forgóban búza után következett, így volt elegendő idő az őszi mélyszántásra. Tavasszal külön vetették a szénának és külön a magnak szánt mohart. 11,8 cm volt a takarmány-, 23,8 cm a magmohar sortávolsága. Első esetben 24 kg, utóbbi esetben 12-16 kg vetőmagot adtak egy holdra. 46 A vizsgált időszak végefelé már a mohar vetőmagját is pácolták, 0,5 %-os rézgálicoldatban 47 Vetés után egyedül a gyomosodásra kellett ügyelni, a megerősödött mohar már nem igényelt vetésápolást. Aratásra a virágzás megindulása előtti időszak volt a legalkalmasabb. Virágzáskor is lehetett még aratni, később azonban már nem, mert a virágzás után a mohar szára gyorsan elfásodott, s a késlekedő nem szénának, hanem szalmának valót aratott. A mohar nemesítésében is részt vállalt a ménesbirtok. Szüllő Ferenc 1931—32-ben Székács Elemér árpádhalmi kísérleti anyagát vette át. Székács 1915-ben kezdett moharral kísérletezni, jó csíraképességű, szárazságtűrő fajtát szeretett volna előállítani. A kísérleti szempontok Mezőhegyesen sem változtak sokat: „Mezőhegyes sok mohart termelvén fontos, hogy az uradalmi vetőanyagot alkotó elemeire bontsuk, s bőtermő, szárazságtűrő törzseket állítsunk elő." 48 Szüllő Ferenc nemesítő munkájának eredményeként született meg a Mezőhegyesi sárga magvú muhar, amely csakhamar államilag elismert fajta lett. A katalógusok szárazságtűrő, aránylag bőtermő, finom szálú fajtának mondják. 49 Korszakunk vége felé vetett a gazdaság piros magvú óriásmohart is, amely magas növésénél fogva 20 %-kal nagyobb termést hozott, mint a közönséges magyar mohar. 50 A ménesbirtok kiterjedt moharterületének 3,4—12,1 %-án folyt magtermesztés. 51 Igen magas mohar-terméseredményeket ért el a gazdaság: a harmincas évek szénaátlaghozama 28 q/kh volt. Ugyanebben az időben az országos termésátlag 15,2 q/kh, vagyis a ménesbirtok 12,8 q-val, 84,2 %-kal ért el jobb eredményt. 52 Grábner Emil értékelése szerint 17—28 q között ingadozott a mohar korabeli átlagtermése. 53 A ménesbirtoki átlaghozam elérte a Grábner-féle mérce legmagasabb értékét. Évente 26—38 000 q moharszénát szállíthatott be a gazdaság szénatároló pajtáiba, illetve rakathatott kazlakba. 54 Megemlítendő még, hogy a mohar termésátlagának ingadozása mezőhegyesi mércével mérve kicsi: a legalacsonyabb termésátlag 19,1 q, a legmagasabb 32,7 q volt. A szélső értékek közötti különbség 13,6 q, a legnagyobb termésátlag 71,2 %-kal magasabb a legalacsonyabbnál. 55 A magtermés eredményei nem maradtak a szénatermés mögött. Korszakunk második évtizedében 9,6 q volt a magtermés átlaga. Az országos átlag 1932 és 1938 között 4,3 q/kh. 56 A különbség 5,3 q — 123,3 % — a ménesbirtok javára. Ilyen nagy eltérést egyetlen növényféleségnél sem tapasztaltunk. A gazdaság által termelt moharmag csírázóképessége 91—94 %-os volt. 57 A növénynemesítő telep felállításától kezdve 710—1540 q vetőmag termett Mezőhegyesen. E mennyiség legnagyobb része vetőmagakciók keretében jutott el a gazdaközönséghez. 1929-ben 700 q vetőmagot adott el a gazdaság, 600 q-t vásárolt meg a Földművelésügyi Minisztérium. A következő évben ugyanezzel a 130
