Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Szálastakarmányok

Sajnos a takarmányfélékre vonatkozó forrásaink az eddigieknél is hiányosabbak, táblázatot a harmincas évekre vonatkozóan sem tudtunk felállítani. Két metszetünk van, a metszetek adatai más-más forrásból valók. Ennek ellenére nagyobb kockázat nélkül megállapíthatjuk, hogy jelentősebb változás sem a szálastakarmányok mennyiségét, sem pedig összetételét illetően nem következett be. Az összterület 7500—7800 kh között mozgott. A húszas évekhez képest a mohar rovására valamelyest emelkedett a lucernatermelés. Stabilitást mutat a mesterséges rét területe. A harmincas évekre nőtt a takarmánykeverékek területe, s némileg bővült a termesztett növények köre. Az újonnan vetésforgóba állított növények közül a szudánifű foglalt el jelentősebb, 300—400 holdas területet. Újdonság a fűmagiskola megjelenése is. A metszeteink által bemutatott távlati képet a termelt növényféleségek egyenkénti vizsgálatával pontosabbá tudjuk tenni. Lucerna A*lucerna volt az a pillangós növény, amely legjobban megfelelt Mezőhegyes — tágabban a régió — adottságainak. A lucerna talajjal szembeni igényeit a ménesbirtok középkötött talaja mindenben kielégítette. A gyökérzet a jól művelt, humuszgazdag talajban gyosan és akadálytalanul fejlődhetett, s ez meghosszabbította a növény élettartamát. Kevésbé volt igényes a lucerna az éghajlattal szemben: jól tűrte a szárazságot, a fagyra sem volt különösebben érzékeny. E tulajdonság még inkább indokolttá tette mezőhegyesi termesztését. Másrészt a lucerna megfelelt a gazdaság takarmánnyal kapcsolatos igényeinek. A Csanád-Arad-Torontál vármegyei Gazdasági Egyesület igazgatója szerint „a lucerna adja a legértékesebb, a legtapdúsabb takarmányt, emellett nagy tömeget is ad s úgy zölden, mint szárazon etethető lévén télire is elsőrendű takarmányt nyújt állatainknak. Nagy táplálóértéke következtében kiválóan alkalmas különösen növendékállatok takarmányozására".

3 A lucerna átlagos szárazanyag-tartalma — a kaszálás idejétől függően — 19—26%; 1,6—2,7% emészthető fehérjét tartalmaz, keményítőértéke 8,5—9,7%.

4 Mezőhegyesen a lucernatermelésre fordított terület az állandó vetésforgóba nem volt beosztva. Amikor több év használat után feltöretett a lucernaföld, akkor osztatott vissza a 13-as forgóba. A lucerna talaj előkészítése a már jól ismert módon történt. Tavasszal, áprilisban vetették, egy holdra 20 kg vetőmagot adagoltak a sorvetőgépek, a sorok 11,8 cm távolságban futottak.

5 Egy-egy lucernatáblát 3—5 évig használt a gazdaság. Folyamatosan újították fel a több mint 1000 holdnyi területet. Évente az összes lucerna 22—30%-át vetették újra. Ez az arány biztosította a folyamatos frissítést, ugyanakkor a kisebb termést adó új vetések mellett is megtermett a szükséges takarmánymennyiség. A vetésápolás feladata a gyomosodás megakadályozása volt. Az igazgatói utasítások szerint a gyomosodás ritkán okozott gondot. A növényi és állati kártevőkre való utalások is ritkák. Aranka fordult elő olykor, ilyen esetekben az arankás folt felégetésével és kénsavazással igyekeztek gátat vetni a veszélyes élősködő terjedésének.

6 Májusban kezdődött a kaszálás. Voltak ugyan kaszálógépei a gazdaságnak, de a lucerna betakarítását korszakunkban végig kézzel végezték. A mezőhegyesi lucerna minőségét dicséri, hogy a „régi vetésű" táblákat négyszer kaszálhatták szénának. Az első adta a legértékesebb, legnagyobb tömegű „anyaszénát", a továbbiak a sarjúszénát. Az új vetésű táblákat — a vetés sikerétől függően — 2—4 alkalommal kaszálták szénának.

7 Azonban az új lucernások termését inkább zölden etették. Zöldtakarmányként használta fel a gazdaság a régi vetésű területek ötödik kaszálásának termését is. A szénának szánt lucernát virágzáskor aratták, szénakészítés szempontjából ilyenkor volt a takarmány tápértéke, tömege és ízletessége közötti arány a legkedvezőbb.

8 Valamivel korábban 122