Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Ipari növények - További ipari növények

A mezőhegyesi nemesítés megkezdésekor az igazgatóság leszögezte, hogy nem vállalkozik az olajlen vetőmagjának szaporítására, mert fonallent termel.

5 Mint táblázatunk mutatja, a mezőhegyesi jószágigazgató nem tudott érvényt szerezni elhatározásának: 1933-ban 20 holdon megjelent az olajlen, majd a vetésterület — egy év kivételével — 200 kh körül stabilizálódott. A kormányzat célja az iparvállalatok által használt halzsír behozatalának megszűntetése volt, az importot hazai növényolajokkal kívánták pótolni. A termelés kiterjesztéséhez szükség volt a Mezőhegyesen termelt vetőmagra is. Az állami intézmények közül nemcsak a birtokok, a Növénytermelési Hivatal vett részt a „len program" megvalósításában. 1933-ban a Szegeden működő M. kir. Kender-lentermelési és Növény olajkísérleti Állomás is feladatul kapta az olajos növények termesztési és feldolgozási kérdéseinek tanulmányozását.

6 Az állam által támogatott programban való részvételtől a jövedelmezőség csökkenésére való hivatkozással sem tudott a ménesbirtok megszabadulni. 1935-ben az igazgatóság felterjesztette az olajlen termelési költségeinek részletes elemzését. Eszerint 1 kh olajlen összes termelési költsége 156,44 P volt. Ebben az évben kivételesen gyenge, 1,93 q/kh-as átlagtermést ért el a gazdaság. így a melléktermények értékének levonása után 1 q lenmag előállítási költsége 75,6 P volt. A nagyon gyenge termés oka az 1935-ös év rendkívüli időjárása: május 3-án Mezőhegyesen -9 °C-ra szállt le a hőmérő higanyszála, nyáron pedig aszály pusztított. A termelési költségek és az időjárási viszonyok elemzése után a jószágigazgató megállapította: „Az itteni klimatikus viszonyok mellett olaj- vagy rostlen termelése csak kivételes időjárás mellett lehetséges."

7 Nyilvánvaló, hogy ilyen rossz esztendőben a termelés csak ráfizetéses lehetett. 1934ben 26 P volt a lenmag mázsánkénti ára. 1938-ra — nagyfokú állami támogatással — felment 41,2 P-re.

8 A mezőhegyesi átlagos olajlentermés ilyen, világpiacit messze meghaladó árak mellett is alig hozott tiszta jövedelmet. A ménesbirtok példája mutatja azt is, hogy minden támogatás ellenére miért nem tudott az olajlen jelentősebb területet meghódítani. Mindenesetre Mezőhegyes a továbbiakban is termelte, miniszteri rendeletre. Befejezésként a terméshozamokra kell vetnünk egy pillantást. Azokban az években, amelyekben kizárólag maglent termesztettek, 4,7 q-s átlagtermést ért el a ménesbirtok.

9 Az országos átlag a harmincas években 3,4 q/kh volt, vagyis Mezőhegyes 38,2%-kal jobb eredményt ért el, annak ellenére, hogy az országos átlag lényegében a nagybirtok átlagát tükrözi.

10 Azonban ez a hozam gyengébb volt a megkívántnál, Grábner Emil 5—7 q-ra tette az olajlen jónak mondható átlaghozamát.

11 Ez adalék a rentabilitás kérdéséhez is; a gazdaság 5 év során háromszor jó termést ért el — 6,1—7,3 q/kh —, ám két évben katasztrofálisát, mindössze 1,3—1,9 q/kh-t.

12 Mindez igazolja a jószágigazgató korábban idézett megállapítását. Lényegesen jobbak voltak a ménesbirtok által eredendően termelt rostlen terméshozamai. A harmincas években a feldolgozatlan kóró átlagtermése 21,5 q/kh volt.

13 Ugyanezen időszakban az országos átlag 13,5 q/kh.

14 A ménesbirtok eredménye 59,3%-kal magasabb. A 20 q-n felüli átlaghozamot a korabeli mezőgazdasági szakirodalom is kivételesen jó termésnek tartotta. A rostlen jó átlageredménye ellenére sem lehetett Mezőhegyesen versenytársa a hagyományosan termesztett, jövedelmező kendernek. Legvégül meg kell állapítanunk, hogy az állami vetőmagakciókban — hisz ezért került sor a lentermelés kiterjesztésére — jelentős szerepet játszottak az állami birtokok. 1937ben a ménesbirtokok — lényegében Mezőhegyes — 1802 q lenmagot adtak el a Növénytermelési Hivatalnak, illetőleg magánvásárlóknak.

15 Ez a vetőmagmennyiség a következő évi fő termény ként termelt len vetésterületének 17,4%-ára volt elegendő.

16 Az olajos magvak termelését célzó állami törekvés nyomán jelent meg Mezőhegyesen a ricinus is. A ricinusolajat ipari és gyógyászati célokra használták. Becslések szerint az országnak évente mintegy 50 vagon ricinusolajra volt szüksége, amit importból fedez114