Erdész Ádám: Egy gyulai polgárcsalád világa. Tanulmányok a Ladics família történetéből - Gyulai füzetek 18. (Gyula, 2011)

Héjja Julianna Erika: "…jó háziasszony kezd belőlem válni". A hagyományos női szerepek elsajátítása Gyulán a Ladics és a Kliment család levelezésének tükrében

Irénnek egy alkalommal kellett az „uraknak” reggelit készítenie, mégis panaszosra fog­ta: „ha tudnád, mennyire nem szeretek gazdasszony lenni - írta elkeseredetten Mari­nak —, bizony mondom, megsajnálnál! Máris félek a hazamenéstől. Nem tudom, hol kezdjem a dolgot. Legelőször is nagytakarításhoz fogok. Rozit, a volt szakácsnőt ren­deltem be, mert múlt szombaton Zsófi nem jöhetett. Tudd meg Mamától, mit fizessek neki. írja meg Mama azt is, mit főzessek, mert nagyon rossz rajta gondolkozni.”18 Az ételkészítés mellett sok más teendő elvégzésére kellett időt szakítani. Irén kétnapos nagymosásokra fogadott fel cselédet, vasalónőről is gondoskodott, nem feledkezett meg a ruhák foldozásának befestetéséről sem. Ősszel a nagytakarítást, a szobák súrol- tatását és a szobafestést kellett irányítania. Irén nagyanyja és a városi körökben mérv­adó véleményformáló, báró Wasmer Ida (fl898) - Jancsovics Pál alispán felesége - is elismeréssel adózott a lány kitartása, teherbírása előtt.19 .Jólesik neki a háztartás gondjai után kicsit szórakozni — jellemezte nővére napi­rendjét Ladies László —, mert nagy baj is az a háztartás, most nagymosást és nagyta­karítást kellett rendeztetni.”20 A főzés ugyan eleinte akadozott, hiszen Laci rosszmájú megjegyzése szerint Irén egy alkalommal másfél csirkét akart öletni vacsorára. „Ami különben az Irén gazdasszonykodását illeti — folytatta továbbra is epéskedő hangnem­ben —, azóta én sok nagy tapasztalatra jöttem, többek közt, hogy üres gyomorral alud­ni rosszabb, mint megterhelttel.”21 A gyakorlatlan „háziasszony” reggelente szeretett sokáig lustálkodni, szívesen élte a vele egykorúak életét, bálozott, színházba, társasági eseményekre, vizitekre járt, s maga is vendégeket várt, csinos ruhákban tetszelgett, éj­jeli szerenádot fogadott, kézimunkázott, szívesen pletykálkodott. „Irén a házvezetéssel, de különösen a látogatókkal is (nőlátogatók) nagyon el van foglalva.”22 „nagy vendég­látó, múltkor Székács, a békési Szánthó, Lukács voltak itt ebéden. Az oroszlánrész azonban azt hiszem — kisebbítette nővére érdemeit Ladies Gyula — a szakácsnőé.”23 1887. szeptember 2-án Ladies Margit meghívására Irén a Sztojanovits gyermekeknek gyerekdínert adott, 22-én pedig ebédre látta vendégül őket. Egy alkalommal Ladies György hívott vendégeket vacsorára, Irén paprikás rostélyost, sajtos tésztát, rucapecse­nyét készíttetett kompóttal, végül gesztenyével kínálta a meghívottakat. Félt, mert Tata sokszor elégedetlen volt az öreg szakácsnő főztjével, Irén sem bízta rá az édességet, inkább Berta receptje alapján saját maga sütött csokoládé linzert. 1887 karácsonyán Irénnek nem sok kedve volt az ünnepi készülődéshez, úgy döntött, elmarad a diós és 18 CM sz. n. ír. Ladies Irén levele Ladies Máriának (Csorvás, 1887. jún. 16.). 19 Az nagymamával folytatott egyik, komolytalankodásba fulladt beszélgetés során például „szóba jött, hogy a házat most nekem kell vinni — adott elő Irén egy mulatságos epizódot -, mire ő azt mondta: »Hát képzeld fiam, hogy férjhez mentél, és hogy a férjed meghalt, s most özvegyasszony vagy.« Ezt eddig egészen komoly arccal mondta a nagymama, mire Laci és én, képzelheted, szörnyen elkezdtünk nevetni. Es éppen ma, mikor mondta Laci »Te tönkreteszed egyszer az uradat!«, emlékeztettem rá, hogy én özvegy vagyok, meghalt az uram.” CM sz. n. ir. Ladies Irén levele Ladies Máriának (Gyula, 1887. aug. 29.). 20 CM sz. n. ir. Ladies László levele Ladies Györgynének (Gyula, 1887. jan. 13.). 21 CM sz. n. ir. Ladies László levele Ladies Györgynének (Gyula, 1887. jan. 16.). 22 CM sz. n. ir. Ladies György levele Ladies Györgynének (Gyula, 1887. aug. 7.). 23 CM sz. n. ir. Ladies Gyula levele Ladies Györgynének (Gyula, 1887. jól. 28.). 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom