Erdész Ádám: Egy gyulai polgárcsalád világa. Tanulmányok a Ladics família történetéből - Gyulai füzetek 18. (Gyula, 2011)

Héjja Julianna Erika: "…jó háziasszony kezd belőlem válni". A hagyományos női szerepek elsajátítása Gyulán a Ladics és a Kliment család levelezésének tükrében

dolga van, de az nincs ártalmára; mert korán fekszik, jól alszik és korábban kél. Csinál­ja nyakra-főre a befőtteket.”7 Irén viszont lemondóan állapította meg: „szörnyű unal­mas nyaram lesz, és most egész »péklegény« lett belőlem. [...] este alig várom, hogy az ágyba bújhassak, s vacsora után, amint elvégeztem dolgomat, rögtön lefekszem, mi többnyire 10 órakor történik, de sajnos a felkelésben a régi maradtam, az sehogy sem ízlik most sem, s ha tehetem, fél hétig is az ágyban maradok.”8 Az új viszonyok között egy kissé Ladicsék házirendje is megváltozott, rendesen mindenki felkelt hat órakor. (Bár 1887 júliusában éppen Irén árulta el bizalmasan Marinak, hogy többnyire nem kel fel hét óránál előbb, sőt az is gyakran megesik, hogy csak fél nyolckor — még ha Anyuskájuk ezt példátlan lustaságnak tartja is.) „A háztartás megy úgy-ahogy, ameny- nyire lehet igyekszem eleget tenni, de bizon[y] rossz szokásommal, a későn keléssel most sem tudok felhagyni - vallotta be Irén töredelmesen édesanyjának is -, ma is már 8 óra múlt, mikor kibújtam az ágyból.”9 Többnyire kilenc óra felé reggeliztek, általá­ban a családfőt is megvárták vele. Gyakorta „pompás szalontai szalonnával” toldották meg a reggelit, mindnyájan jóízűen falatoztak belőle.10 Irénke - Ladies György tudósítása szerint - valódi hősiességgel tűrte és viselte a rá nehezedő gazdasszonyi teendőket, de nagyon sokszor kimerült, ezért apja folyamato­sanjáratta a házhoz Varjúnét. Az „öregasszonyt” azonban Irén nagyon gyámoltalannak tartotta, nem is igen hívta máskor, csak éppen a főzéshez. Rajta kívül elsősorban Tóth Julcsa volt Irén jobbkeze, aki a befőzésben, szüreti munkálatok idején és a disznóölés körüli teendőkben bizonyult pótolhatatlan segítségnek. Akár előre megtervezett fel­adatokat is átütemezett miatta, Julcsát ugyanis dologidőben nehezen lehetett megkap­ni, sokaknak varrt a városban, Gallacz János mérnök családjának költözködésben segí­tett, de az idős orvosözvegy, Csausz Lajosné ápolására is felkérték. A személyzet tagjai közül legfeljebb a szakácsnéval gyűlt meg Irén baja, iránta érzett ellenszenvét nem is palástolta: „Érdekes kis heccem volt tegnapelőtt, az öreget megszólítottam, hogy ne fújja a kezével az orrát, mert én azt utálom [...], nem nagyon tűröm, mert prédának találom, hozzá van szokva, hogy ő legyen a gazdasszony, és képes volna a cseléde­ket mindig hússal jóllakatni. Másképp meglennék én mint gazdasszony, csak cselédet ne kéne látnom!”11 A házikisasszony mindenesetre szívesebben fogott munkára női alkalmazottakat, „Előre borzadok attól — írta édesanyjának —, hogy a Tata télire egy férficselédet akar fogadni, vagy hetest vagy inast. Öh, még azokkal is vesződni iszonyú állapot lesz! Eggyel pedig a fűtés miatt ki nem jöhetek.”12 Irén a Ladics-ház vezeté­sében a család nőtagjainak maximális támogatását is élvezte. Javakorabeli nagyanyja, 7 CM sz. n. ir. Ladies György levele Ladies Györgynénck (Gyula, 1887. júl. 19.). 8 CM sz. n. ir. Ladies Irén levele Ladies Máriának (Gyula, 1887. júl. 24.). 9 CM sz. n. ir. Ladies Irén levele Ladies Györgynénck (Gyula, 1888. dec. 9.). 10 Tíz évvel később Ladicsék napirendje némiképpen másként alakult. 1896-1897-ben - amíg Ladies Lászlóné Csízen kúrálta magát és fiát - férje a Ladies szülőknél étkezett. A reggelit 8 óra tájban, az ebédet negyed egykor, az uzsonnát fél hatkor, a vacsorát pedig este nyolckor költötték cl. Laci uzsonnázni alkalmanként a cukrászdába tért be. 11 CM sz. n. ir. Ladies Irén levele Ladies Máriának ([Gyula], é. n.). 12 CM sz. n. ir. Ladies Irén levele Ladies Györgynénck (Gyula, 1887. okt. 4.). 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom