Erdész Ádám: Egy gyulai polgárcsalád világa. Tanulmányok a Ladics família történetéből - Gyulai füzetek 18. (Gyula, 2011)

Héjja Julianna Erika: "…jó háziasszony kezd belőlem válni". A hagyományos női szerepek elsajátítása Gyulán a Ladics és a Kliment család levelezésének tükrében

gyermeket gondoztak és neveltek, s lassan-lassan szert tettek a polgári háztartás haté­kony működését biztosító szolgálószemélyzet határozott, keménykezű dirigálásának képességére is. A HÁZTARTÁSVEZETÉS FORTÉLYAIVAL ISMERKEDŐ LADICS KISASSZONYOK Ladies György (1834-1906) ügyvéd és Sztojanovits Krisztina (1843—1911) lányai - Irén (1865—1945), Mária (1866-1888), Margit (1874-1899) - az 1870—1880-as évek­ben a lippai zárdában nevelkedtek, Gyulán pedig porosz kisasszonyt fogadtak fel mel­léjük, akivel a német nyelvben gyakorolhatták magukat. 1883-ban a tanulás, német- és francia nyelvleckék mellett olvasással, kézimunkázással, zongorázással töltötték ki napjaikat. Legalább ennyire hangsúlyos szerep jutott neveltetésükben a háztartásveze­tési ismeretek elsajátításának. 1883 novemberében Ladies Irén magabiztosan újságolta fivérének: „ma estére Tatával Csorvásra fogok menni. Én fogom ott a háztartást vinni. Már előre büszke vagyok rá, hogy ott én leszek az úrnő, én fogok parancsolni és én fogom a Speise-cédulát is kiadni. Azaz én fogok magam főzni is; mert hát ott nincs senki, aki nagyon értene a főzéshez. Na, de ne sajnáld Tatát, hisz már azóta, mióta el­mentél sok jót tanultam főzni. Igazat megvallva, kezdünk Mari és én nagyon háziasak lenni. A birsalmasajtot is én csináltam az idén, mégpedig nagyon jól sikerült!”4 Ladies Mária 1883 őszén szintén Csorváson volt, ahol tanult is valamit, most már meg tudta különböztetni a búzát az árpától. Mari a következő év februárjában saját készítésű tésztafélével lepte meg László bátyját, amit dacára annak, hogy ő sütött, nem tudott néven nevezni. Mindennapjaikról szólva 1884-ben fontosnak tartotta megemlíteni, hogy szorgalmasan tanulnak, sokat zongoráznak, „s mi fő, nagyon sokat foglalkozunk házi dolgokkal.”5 Ladies Mária hosszan tartó megbetegedése és a tüdőbetegek szá­mára fenntartott, klimatikus porosz gyógyhelyen, Görbersdorfban való orvosi kezelése gyökeresen átalakította a Ladies család mindennapjait Gyulán is. A háztartás összes gondja-baja a legidősebb, otthon maradt lányra, Irénre hárult, hiszen édesanyjuk több mint egy esztendőn át (1887—1888), Marcsi tragikus haláláig Görbersdorfban tartóz­kodott. A legidősebb fiú, Ladies László beszámolója szerint „Az a helyzet, amelyben mi most élünk, meglehetős sajátságos, különösen az pedig szegény Iréné, kinek a Mama teendőit anélkül kellett átvenni egy ilyen nagy és nehézkes természetű famíliában, hogy csak tájékozva is lett volna arról, mit hol kell kezdeni. Azt azonban megnyugtatá­sokra írhatom, hogy mióta van mit tennie, sokkal jobban néz ki.”6 Ladies György sem tagadta, Irén „Néha, néha elmondja, hogy nehéz a gazdasszonykodás, hogy nagyon sok 4 Corvin János Múzeum (Gyula), szám nélküli iratok (a továbbiakban: CM sz. n. ir.) Ladies Irén levele Ladies Lászlónak (Gyula, 1883. nov. 11.). 5 CM sz. n. ir. Ladies Mária levele Ladies Gyulának (H. n., 1884. okt. 4.). 6 CM sz. n. ir. Ladies László levele Ladies Györgynének (Csorvás, 1887. júl. 8.). 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom