Erdész Ádám: Egy gyulai polgárcsalád világa. Tanulmányok a Ladics família történetéből - Gyulai füzetek 18. (Gyula, 2011)

Kosa László: Polgári élet Gyulán a XX. század elején. Kisvárosi kapcsolatrendszer, társas alkalmak, baráti körök egy napló alapján

Városi és községi tisztségviselők

„Dutkayné”, D. Béla (1848-1914) gyulai ügyvédnek, a város polgármesterének (1889— 1906 között) felesége, Uferbach Petronella, U. János gyulai városi pénztárnok leánya. 1879-ben kötöttek házasságot. D. Béla 1893-ban a Ferenc József-rend lovagja lett. Legidősebb fiuk, Béla katonatiszti pályára lépett, az 1930-as években tábornoki ranggal ment nyugdíjba. További gyermekeik: Tibor, Ervin, Irma, Zaza, Nelli (1887—). D. Béla szülei D. Ignác gyulavári kasznár és Zay Róza, testvérei Dezső és Róza (Márki Albertné) voltak.78

Jancsovics (Jantsovits) Margit („Mici”, 1862—), J. Emil (1851—1906) békési főszolgabíró, majd Gyula város főügyésze és az Első Gyulai Városi Takarékpénztár vezérigazgatója. Kisnemesi honorácior családból származó apjuk, Pál (1817—1894) 1871-től haláláig a megye alispánja volt.79

Bertóthy (Berthóthy) István (1872-1929) („Bertóthy Pista”) jogi végzettségű, tiszteletbeli vármegyei főjegyző, füzesgyarmati (?) birtokos, az első világháború után Békéscsaba polgármestere, magyar királyi kormányfőtanácsos, B. Gusztáv és Gaál Magdolna fia. 1897-ben házasságot kötött nosiczi Thurzó Ilonával („Bertóthyné”), leányuk, Magda (dr. Donner Lászlóné) gyógyszerész lett Békéscsabán. A család feltehetően azonos a leszármazását az Árpád-korig visszavezető, a XVIII-XIX. századra elszegényedett Sáros vármegyei köznemes Berthóthyakkal.80

Grensperger Erzsiké a csorvási községi főjegyző, Grensperger József (Csorvás, 1857-) leánya.81

Tabajdy nagyzerindi (Arad m.) községi jegyző. Nem tudjuk, milyen fokú családi kapcsolatban állt „Tabajdy néni”-vel és T. Jolánnal.

Összegző megjegyzések. Vitathatatlanul a hivatalnokrétegnek volt a legnagyobb súlya Lindlék kapcsolatrendszerében, az özvegy és a kisasszonyok baráti köre (társasága) jelentős részben az ő családjaikból került ki. A kiegyezéskori Magyarországon nem meglepő, hogy a hivatalnokok a helyi (városi, megyei) társadalomban kiemelkedő presztízst élveztek. Ugyanekkor létezett külön belső tekintélyi hierarchiájuk is, amely elsősorban munkahely (tisztség, megbízás) szerint alakult. Legmagasabb fokú volt a megyei közigazgatásban dolgozóké. „Magasan hordták az orrukat” - mondta az egyik visszaemlékező. Jellemző példaként többen is emlékeztek a napló egyik szereplője, Haviár Lajos árvaszéki elnök szavajárására, aki társadalmi önazonosságát gyakorta így határozta meg: „mi megyeiek”. A helyi közvélemény nagyobb presztízzsel különböztette meg a megyei tisztviselőket („megyeisták”) a városházán dolgozó „városiak”-tól. Ezt a különbségtételt a napló nem jelzi. Legfeljebb abból következtethetünk rá, hogy a városháza alkalmazottaival csekély kapcsolata volt a családnak. Továbbá sem a megyeiek hivatal szerint tagolódásának (főispáni hivatal, alispáni hivatal, főszolgabíróság,

78 Békésvármegye 1936: 531. Különben sem D. Béla, sem hivatali utóda, Lovich Ödön (1906— 1922) neve nem szerepel a naplóban.

79 Békés 1906. máj. 6.; Héjjá 2002: 108.

80 Békés 1897. febr. 28., 1929. júl. 24.

81 Békésmegyei fejek 1929: 498.

37