Erdész Ádám: Egy gyulai polgárcsalád világa. Tanulmányok a Ladics família történetéből - Gyulai füzetek 18. (Gyula, 2011)
Kosa László: Polgári élet Gyulán a XX. század elején. Kisvárosi kapcsolatrendszer, társas alkalmak, baráti körök egy napló alapján
—, többször sétáltak ott. Említettük, hogy éppen a naplóírás első éveiben jelentős változtatásokat hajtott végre az új tulajdonos és lakó, gróf Almásy Dénes. 1902-ben és 1905-ben átépítéssel nemcsak bővítette a kastélyt, hanem a középkori téglavárból új emeletes épületekbe költöztette a cselédséget, kijavíttatta annak romos állapotát, ren- deztette a környezetét és bekapcsolta a díszkertbe.36 Eta néhányszor sétakocsizást is följegyzett a naplójába. Ezt a számára nem mindennapi mulatságot vagy Heller néninek vagy a gazdatiszti körből ismert Szekér Pálnak köszönhette. Végül az illemben fontos helyet elfoglaló kísérés szokásáról szólunk. Világos nappal megengedett volt, hogy a dolgára menő polgári hölgy egyedül mutatkozzon az utcán. Sétálni azonban csakis más hölgyek társaságában vagy férfikísérettel illett. Sötét este és éjszaka mindig férfiak kísérték haza a hölgyeket, ami elsősorban lovagias kötelezettséget jelentett, nem feltétlenül udvarlást. A napló gyakran rögzíti, hogy séta közben ismerősökkel találkoztak, sőt azok éppen hozzájuk indultak vagy ők szándékoztak látogatást tenni náluk. Ilyenkor egymás kíséretébe szegődtek, vagy ők kísértek, vagy őket kísérték haza s akkor már „bejöttek” („bementünk”) hozzájuk. Máskor a hazakészülődő vendégeket a fölkerekedő háziak kísérték lakásukig. Külön program volt az elutazót, nemcsak a családtagot, hanem gyakran a baráti társaságba tartozót is többen kikísérni a vasútállomásra. Ugyanígy érkezésekor fogadták és hazakísérték. Színház Kisebb-nagyobb megszakítással a reformkortól játszottak Gyulán, a megyeszékhelyen nagyobb közönségre számító vándortársulatok. Az 1850-es évektől folyamatosabbá vált a jelenlétük, leginkább a nagyváradi, az aradi vagy a szegedi társulatok érkeztek hosszabb-rövidebb időre minden nyári idényben. Korszakunkban a kisvárosi művelődésnek már hagyományosan szerves része a színházlátogatás. Lindlék rendszeresen jártak színházba családi vagy baráti társasággal, a lányok illem előírta kísérettel. Az említett nyári Erkel Színkör megnyitása föllendítette a kisváros színházi életét, kőszínház építése is fölmerült. A naplóbejegyzésekből kiolvasható, hogy Lindlék egymás utáni estéken valószínűleg minden évben megnézték csaknem az egész műsorrendet. Azt azonban sosem írta le Eta, mit láttak, tetszett-e egyáltalán. A Békés szerkesztője, Kóhn Dávid rajongott a színházért, igen jól ismerte mind az egyes társulatok, mind tagjaik képességét. Részletes és érdemi tudósításaiból és kritikáiból a korabeli vidéki színjátszásra jellemzően a kényszerűségből igen széles repertoárral rendelkező, vidéki társulatok képe rajzolódik ki. A súlypontot képező népszínmű és az operett mellett korabeli és klasszikus vígjátékok, kisebb arányban drámák, sőt operák előadására is vállalkoztak, hiszen négy-hat héten át csakis úgy tudták a nézőteret megtölteni, ha legfeljebb elvétve ismételtek meg egy-egy darabot.37 Esetenként társulaton kívüli előadásokat is láthatott a gyulai publikum, például 36 Scherer 1938: II. 277-278. 37 A bőséges hírlapi beszámolókból azért nem vállalkozunk Lindl kisasszony ízlésének rekonstrukciójára, mert az távol vinne tanulmányunk központi céljától. Helyette összefoglalókat idézünk: Scherer 1938: II. 268-273., 297.; Kóhn 2004: 268-285. (A gyulai színészet krónikája). 26
