Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

századvég magyarországi református megújulásának első jeles képviselői közé tartoztak. Rácz, akinek egyháztörténeti munkáit előző fejezeteinkben sokat idéztük, ekkortájt már főleg eszméit országszerte hirdető lapja, a Szabad Egyház szerkesztésére fordította erejét, gyulai pártját személyes híve és lapjának olvasója, Homolya István okleveles lelkész, polgári iskolai tanár szervezte, elsősorban értelmiségi és iparos szavazókat nyerve meg neki.

21 A választás krónikájához tartozik annak szigorúan titkos volta. „Szavazófülkének" a templom portikusát rendezték be, s külön föleskettek két presbiteri, akik az olvasni nem tudó szavazóknak pártoskodás nélkül kötelesek voltak segíteni. Dombi azonban csak másfél esztendő múlva, 1889 tavaszán foglalhatta el új szolgálati helyét, mert a presbitérium megkettőzte a kegyeleti évet. Általános egyháztörténeti érdekességű mozzanat, hogy az időközi lelkész Dombi közelgő beiktatása előtt levélben kért tanácsot esperesétől, vajon jó lenne-e az új lelkész beköszöntője alkalmából ünnepélyt rendezni, „tekintve gyülekezetünknek exponált helyzetét, illetve a helyi körülményeket". Nem volt biztos a dolgában, „mert hiszen még most nem lehetünk vele tisztába s én sem tudok felvilágosítást adni, vajon egyházunkban, illetve megyénkben szokás-e ez, avagy általában helyes és szükséges-e, mert megvallom, még ilyenféle beigtatási ünnepélyről csak olvastam, de nem sokat tudok". „Vajon helyes és célszerű lenne-e ez az ünnepély vagy több ok szól a mellett, hogy mellőzzük azt s keressük ebben is a puritán egyszerűséget?" Korábban a lelkész és tanító szolgálatának kezdetekor csupán „elfogadási ebéd vagy vacsora" volt szokásban különösebb ceremónia nélkül. Papp Mihály megválasztásakor a presbitérium ezt is el akarta hagyni. Időközben azonban a tiszántúli egyházmegyék az 1880-as évek elején többször is javasolták a beiktatások ünnepélyessé tételét. Dombi érkezésekor a puritán hagyományt már legyőzte a vármegyei lakomák és a katolikus pompa utánzása. Az esperest egy kissé győzködni kellett, de végül a presbitérium az ünnepély mellett döntött. Megjelentek a szomszédos református egyházközségek lelkészei, a helybeli felekezetek képviselői, háromszor lépett föl az énekkar és „bankettet" rendeztek a Komló Szállóban.

22 Három év múlva újabb szokás születésének lehettek tanúi a gyulaiak. Kiss Áron debreceni református püspök 1892-ben a szomszédos Gyulaváriba igyekezett új templomot fölszentelni. Útja a gyulai vasútállomástól a városon keresztül vezetett a községbe. Díszes fogadtatást és búcsúztatást rendeztek itt is a püspök tiszteletére, melyen részt vett a polgármester, a fényt lovas bandérium, koszorúslányok emelték, meghúzták a harangokat. Kiss Áron, akinek személyében először járt Gyulán református püspök, betért a gyulai templomba, és rövid imát mondott abból az alkalomból, hogy az száz évvel ezelőtt épült. íme Dombi indoklása esperese számára: „Mindezt azért óhajtjuk kiterjesztett parádéval, hogy mikor Schlauch püspök itt járt (nagyváradi rk. me21 Jkv. IV. 548-554., 558-562.; TtREL I. 29. i. 58. d. 22 Jkv. III. 67.; IV. 616.; TtREL I. 29. i. 58. d. (1889)