Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

nem derül ki, mi lehetett valójában a vétke. Az utóbbi kétszáz esztendő gyulai lelkészei közül róla tudunk legkevesebbet. Alakja nagyon halványan rajzoló­dik ki előttünk. Lehet, hogy viselkedését nem kedvelték, noha megtapasztal­hatták előbb is. Súlyos bírálatok hangzottak el lelkészi képességeit illetően, de a hívek részéről szintén csak utólag. Az viszont igaz, hogy 1854-ben az egy­házmegye nem hagyta jóvá lelkésszé választását, ugyanis vizsgáztató testülete elégtelennek ítélte fölkészültségét. Akkoriban éppen vitatták, ki szentelje a lel­készeket, az ezt a feladatot hagyományosan ellátó egyházmegye vagy a jogot magához vonni kívánó egyházkerület. Gonda az utóbbihoz föllebbezett, és az agg Szoboszlai Papp István szuperintendens kitűnő minősítéssel fölszentelte. 16 Rendre fölmerült ellene a vád, hogy anyagilag tönkre tette a „gyulai fé­nyes egyházat". Csakhogy visszakeresve a jegyzőkönyvekben, kiderül, hogy az egyházi pénztár az általa kezdeményezett nagyobb beruházások és költsé­ges vállalkozások előtt sem mondható rendezettnek, és bár a döntéseket az abszolutizmus kényszeréből rendszeresen mint „elnöki határozatokat" jegy­zőkönyvezték, azokat sosem egyedül hozta. A nagyobb pénzösszegeket fel­emésztő kiadások egyike sem tűrt további halasztást. A népességnövekedés megkövetelte a „külső vegyesiskola" felállítását és új tanítói állás szervezését, amiről egyébként már 1846-ban határoztak. Az esedékes templomrenoválás mellett a toronysisakot teljesen újra kellett ácsolni. Csakhogy a társadalmi­politikai válságot átélő hívek, akiknek párbérfizető készsége amúgy is lany­hult, nem tudták elviselni, hogy a költségek fedezésére külön adót fizessenek, majd ennek szintén akadozó folyása miatt az egyház kétszer is kölcsönt kény­szerüljön fölvenni. Mindehhez még a „szabad iskolázás", azaz a tandíjmentes­ség bevezetése is járult. 17 Gonda utolsó gyulai éve jórészt védekezéssel telt el. Az ellene és mellette szóló nyilatkozatok, a vádak, melyek közt a végén már szolgálati mulasztás, a hívek elidegenítése, erőszakosság is szerepelt, negyvenhárom iratrészes per­anyagra szaporodtak. Bár sorra cáfolt mindent, pártoskodásnak tulajdonítva a panaszokat, az egyházkerület vezetésének be kellett látnia, hogy a békesség csakis távozásával állhat helyre. S ez ténylegesen a gyülekezet többségének akaratával találkozott. 18 A következő lelkész megválasztása a rövid „alkotmányos időszak" ide­jén, éppen az országgyűlési választásokkal egy időben, 1861 márciusában zaj­lott le, amikor a bécsi kormányzat már minden addigi, egyházakat sújtó tilal­mat föloldott. A jelölést és a szavazást polgári normák szerint folytatták le. Egy hónappal Gonda lemondása után a Gyulára látogató esperes öt jelöltet terjesztett a presbitérium elé, de addig már a presbiterek is tájékozódtak, sőt maguk jártak más helységekben prédikációkat hallgatni. Nem lehet tudni, va­jon - mint tervezték - Gyulára is hívtak-e jelölteket vagy sem, de a két fél 16 TtREL I. 29. i. 56. d. 214.; 57. d. 286.; Jkv. III. 156-157. 17 TtREL I. 29. i. 56. d. 196.; Jkv. II. 370., 380-381., 411-413., 423-424., 434-^35., 436. 18 TtREL I. 29. i. 57. d. 268.; Jkv. III. 27-36.

Next

/
Oldalképek
Tartalom