Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

juk okán - természetesen szavazati joggal - hívtak a presbiteri gyűlésekre. Úgy látszik azonban, nem mindig, hanem csak akkor, ha nagyobb kiadásokról döntöttek, személyi kérdésekben szavaztak, továbbá súlyosabb erkölcsbírás­kodási esetekben különösen, amikor várhatóan úriszék elé kellett utalni az ügyet, valamint vallási sérelmek tárgyalásakor. 30 Időnként föltűnt egy-egy paraszti sorban élő, kisnemesi sarj is, mint a Kiss család tagjai, akikből két kurátor került ki. Arra azonban már nehezebb felelnünk, kik voltak a presbitérium iparos tagjai, mert a foglalkozást csak az „uraknál" jegyezték föl. Egyetlen biztos kivétel Czégényi József szappanos­mester, ő 1816-18-ban kétszer volt gondnok. Az 1820-as évektől a gondnokválasztástól megfosztott egyházi gyűlés szerepköre elhomályosult. Az addigi gyakorlatnak megfelelt, hogy 1829-ben a leányiskola újjáépítésének és 1831-ben a malom vételének elhatározásakor összehívták, utóbb azonban sok évig nincs nyoma. 1848 legelején ismét meg­elevenedett. Összehívása hátterében nemcsak a forradalmi idők közeledése, hanem egy nyugtalan lelkű káplán állt, aki 1847 végén került Gyulára. Kenézy Lajos (1818-1849) nagy olvasottságú, tehetségét kibontakoztatni igazán nem tudó, versírással, francia nyelvtan kiadásával, színészi pályával megpróbálko­zó állhatatlan ember volt. Igen hamar fölismerte, hogy principálisától, a bete­geskedő, mogorva öreg paptól hívei nagyobb része elfordult. Az 1840-es évek­ben egyre többet panaszkodtak Ecsedy Gáborra, hogy szolgálatát elhanyagol­ja, nem törődik az egyháztagokkal, kifogásolták a presbitériummal megrom­lott kapcsolatát. Kenézy gyorsan megnyerte a gyulaiak rokonszenvét, és nyíl­tan arra törekedett, hogy megválasszák második lelkésznek. 31 Az 1848. január 18-ára Ecsedy Gábor tudta nélkül összehívott gyűlésen Kenézy hívei többségbe kerültek. Megjelent azonban Tormassy Lajos és Sza­káll Lajos is, akik szembeszálltak a közhangulattal. Szakáll indulatosan visel­kedett, törvénytelennek minősítette az összejövetelt: „Kurátorék, ilyet többet ne tegyenek! Mit keres itten a sok paraszt?" Ezután mindketten elhagyták a presbiteri szobát. Az ottmaradottak nyilatkozatot fogalmaztak, amiben kije­lentették, hogy presbiteri gyűlésre ezután csakis felesketett presbiterek hívha­tók meg, az „urak", akik eddig hivatalból vettek részt, nem. Jellemző a légkör­re, amit Szakállról írtak: „Feltűnvén azonban ez alkalommal, hogy egynémely szájas egyén, ki sem presbyter, sem adózik, a Presbyteriumot rendesnek elis­merni nem akarta, sőt gyalázatosan pirongatta, gúnyolta..." A nyilatkozatot kül­döttség vitte Szentesre Kis Bálint espereshez, jóváhagyását meg is nyerte. Kenézynek azonban nem sikerült megválasztatnia magát. 32 A forradalom után egycsapásra megszűnt a választás korlátozása. Ecsedy Gábor már 1848 tavaszán biztatta a híveket, akik nyilván ezt kívánták tőle, 30 Jkv. 1.136., 148., 152., 154-155., 160., 193-195., 199-201., 206-207. 31 Kenézytől érdekes kéziratos olvasónaplók maradtak meg (Fülöp Géza: A magyar olvasókö­zönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp., 1978. 241-248.)-Erdész Ádám: Ki volt Kenézy Lajos. Békés Megyei Népújság, 1982. X. 16. 32 Jkv. II. 238-239., 312-315.; TtREL I. 29. i. 56. d. 159., 160.

Next

/
Oldalképek
Tartalom