Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

V. Fejezet. A gyulai egyház a rendi társadalom utolsó évtizedeiben (1791-1849)

az utóbbi konvenciós állás volt. A „nép hírével" határoztak az ágyai lelkésztől fölveendő kölcsönről. Juhász István 1805-ben három, 1807-ben négy kurátorjelöltet állított, a hivatalt letevőknek pedig a „Nép nevében" mondott köszönetet.

25 Amikor 1809-ben a két építkezésbe belefáradt lelkész mégis eltávozott, a közösség a gondnok elnökletével önállóan intézkedett: „egybe gyűltek ennek az Ekklésiának Curatora és Elöljárói, meghíván magok közé a népnek nevezetesebb tagjait is, tanácskoztak azon, hogy kit hívjanak magok közibe rendes prédikátornak. Ez a tanácskozás tartódott a Templomban vasárnap a közrendnek kitakarodása után". Végül az előbb említett Kuthy Lajos öcsödi ideiglenes lelkészre esett a választás, akihez lovas embert menesztettek a meghívással és a díjlevéllel.

26 Kik voltak „a Nép nevezetesebb tagjai" vagy a „betsületes gazdák", mi választotta el őket a „közrend"-től, nem tudjuk, csak sejtjük, hogy a vagyonosabb és értelmesebb elem elkülönítését fedi az első két megnevezés. Még ennél is szélesebb volt a kör, melyet az építkezési adósság miatt vasárnapi istentisztelet után a templomban marasztottak: „a Népnek férjfi része". A számadásokat végző és az egyházi javakra felügyelő kurátornak írni-olvasni-számolni jól tudó embernek kellett lenni. S bár a hivatallal társadalmi tekintély járt, a megválasztottak nem egyszer vonakodtak elvállalni, hiszen sok idejüket igénybe vette. Először 1809-ben találkozunk ilyen esettel. Ugyanekkor két presbiter lemondott, kettőt visszahívtak, de nem tudjuk, milyen okból. Először 18lóban Kuthy lelkész javasolta, hogy a kurátor csekély tiszteletdíjat kapjon.

27 Az egyházi elöljáróság megválasztása leginkább a mezővárosok tisztújító gyakorlatára emlékeztet az évente újra választott gondnokkal és a presbiterek behívásával. Ugyanakkor valószínű a nemesi vármegye hatása is, úgyszintén az önkiegészítésre, a közfelkiáltásra és a hivatalból járó részvételi jogra gondolunk. Látnunk kell azonban egyéni szervezeti vonásait is. A kurátorjelölő lelkészt aligha lehet megfeleltetni a bírójelölő uradalmi tisztnek. A presbitérium ebben a korban valószínűleg a legváltozatosabb összetételű társadalmi testület Magyarországon, nemesek jobbágyok, honoráciorok, parasztok, értelmiségiek, iparosok ülnek együtt benne. A volt gyulai lelkész, az időközben esperessé választott Juhász István, vizitációira hivatkozva, 1823-ban körlevelet küldött ki, melyben megállapította, hogy sok helyen nincs presbiteriális szabályzat. A mellékelt minta a szuperintendenciáról származott, és nagyjából az 179l-es budai zsinaton elfogadott pontokat tartalmazta. Egyfelől a lelkészre bízta a presbitérium elnökségét, nélküle nem engedett gyűlést, másfelől szűkítette a kurátor és a presbiterek választóinak körét, hivatalból előnyt biztosítva a települések világi elöljáróinak. A korabeli egyházjogi küzdelmekben, a lelkészi és a világi fél vetélkedésében 25 Jkv. I. 60. 26 Jkv. I. 60. 27 TtREL I. 29. i. 56. d. 12.; Jkv. I. 61., 83., 176.