Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

IV. Fejezet. A reformátusok a város újratelepülése és az abszolutista kormányzás korában (1695-1791)

nesen továbblépve lehetett az istentiszteleti terembe jutni, melyet két padoszlop, külön a férfiak és a nők helye szimmetrikusan tagolt. A szemközti fal előtt alacsony emelvényen a szószék és az úrasztala, ezektől jobbra a papiszék helyezkedett el. Mogyoróssy fiatal korában, 1831 előtt még látta, hogy „bélfalai ki voltak festve: pelikán, egyszarvú és griffmadarakon kívül pálma, cedrifer és számos keleti virágokkal; keleti, nyugoti és éjszaki oldalfalain pedig jeles hivatkozott szentkönyvi mondatok feliratai - igen csinos öreg (betűkkel) olvashatók voltak". Ez a kép megfelel a XVII. sz-i protestáns templomok belső fal- és mennyezetdíszítésének. Az előtérből balra egy falépcső a karzatra, a fiatalság valószínű helyére vezetett. Biztosak lehetünk benne, hogy az első esztendők kivételével mindig szűknek bizonyult ez az épület, a gyülekezetnek csak egy részét tudta befogadni.

35 A parókiáról már szóltunk. Az oratórium - a korabeli hasonló építményekkel ellentétben, melyek az ellenreformációs rendelkezések értelmében udvarokban helyezkedhettek el - szabad téren állt. Pontosabban: nyugatról a református temetővel érintkezett, ami az 1722-es térképen a mai iskolaudvart és esetleg néhány szomszédos ház telkét foglalta el. 1770-ben zárták le. Az utolsók között temethették ide az idős korában elhunyt Gyulai János lelkészt. Volt még egy régi református temető a Köröstől (ma Élővíz-csatorna) délre, egy halom a fokozatosan beépülő Magyarvároson. Ezt 1815 tavaszán a városi tanács utcai gödrök betöltésére széthordatta. A református presbitérium hiába tiltakozott a kegyeletsértés ellen. Az oratóriummal szomszédos római katolikus templom körül szintén középkori gyakorlatot követően helyezkedett el egy halottas kápolnát is magába foglaló, törökkor utáni első katolikus temető, melyet már 1732-ben lezártak. Az azonban nem bizonyos, hogy a középkori városban is temetkeztek ide, a föltehetőleg egykori Szent Elek kápolna köré. Az egyetlen XVI. századi, hitelességhez közelítő Gyula-ábrázolás, Matthias Zündt metszete elfeledkezett a gyulai temetőkről.

36 Érdemes megjegyeznünk, hogy az 1722-es térkép rajzolója más-más német szóval jelölte a katolikus (Gottesacker) és a református temetőt (Friedhof). Abban, hogy az 1735-ös parasztfelkelés után a Békés megyei protestánsok addig viszonylag szabadabb helyzete megszigorodott, szerepet játszott a magyar résztvevők református vallása és a kuruc ideológia fölbukkanása. S ez már csupán azért is így alakult, mert a megye lakóinak többsége, köztük az elégedetlen jobbágyság, református volt.

37 Gyulai reformátusok ugyan nem vet35 Scherer i. m. 331., 449.; Dr. Gyulai János i. m. 4L; Sajnos az eredeti rajz és a hozzátartozó magyarázatok, melyeket Mogyoróssy János készített: Emlékjegyzetek a gyulai oskoláról (1869) -, kéziratban maradt és 1944 őszén, a szovjet megszálláskor elpusztult a gyulai Városi Múzeum anyagával. 36 Scherer I. 291., 300-302., 404.; Jkv. I. 84-85. - Scherer I. 87.: a XVIII. század elején a római katolikus temetőkerítés vonalán, a plébániatemplom szomszédságában álló halottas kápolnáról (előbb türbéről) visszakövetkeztetve gondolja, hogy ott a középkorban is temetkeztek, ám az építés ideje nem egyértelműen ismert. Ma pedig már tudjuk, hogy a középkori plébániatemplom nem ott állt, ahol Scherer vélte. 37 Bármily régi, mégis úgy érezzük, legalaposabb helyi földolgozás, ezért idézzük: Zsilinszky Mihály: A Pero-féle néplázadás Békés megyében 1735. Bévk. II. k. Gyula, 1876. 72-98. - Implom Józsefi, m. 204-205.