Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
IV. Fejezet. A reformátusok a város újratelepülése és az abszolutista kormányzás korában (1695-1791)
Mielőtt a reformátusok újraszerveződését részletesebben tárgyaljuk, nézzük meg, hogyan kerültek Gyulára római katolikusok! A vár átvétele után nem sokkal sürgették az új őrség számára római katolikus pap kiküldését, ám csak két év múlva érkezik Borosjenőbőí egy ferences atya. Mivel fizetést nem kap, hamarosan távozik. Ugyanezt teszi 1701-ben az ezúttal Szilágysomlyóról küldött ferences szerzetes. 19 A városban 1715-ig nem élnek katolikusok. Ekkor állítják vissza a gyulai római katolikus plébániát, mégpedig az egész Békés vármegyére, sőt a közeli zarándi és bihari vidékekre kiterjedő pasztorációs hatósággal, mivel ebben a hatalmas körzetben akkor még másik plébánia nem létezett. Az első gyulai plébánost a következő évben nevezik ki. Abban, hogy Gyula két évszázadon át a református dominanciájú Tiszántúl egyik fontos római katolikus bázisa volt, alapozó szerep jutott a XVIII. század elején a kamarai tisztviselőknek, majd a magánföldesurak buzgó pártfogásának, mely vonzotta a katolikus jobbágyokat. Befolyásolta szubjektív mozzanat is. Egy, a Duna-Tisza közén élő licenciátus, Deák János olvasta Esterházy Pál nádor „Mennyei korona..." című (1690-ben és 1696-ban jelent meg) Mária-kegyképekről írott munkáját, amelyből értesült a „Boldogságos Szűz" „nádasbeli" vagy „nádmelléki" képének hajdani gyulai tiszteletéről. Állítólag tőle származott az ötlet, hogy vezetésével - mint Scherer írja - mintegy húsz magyar római katolikus jobbágycsalád jobb életkörülményeket keresve, fölkerekedett, és a kor barokk ájtatosságára jellemzően a „Nádi Boldogasszony"ban bízva, 1715-ben Gyulán kívánt letelepedni. A kamarai ispántól megkapták a mai római katolikus belvárosi plébániatemplom helyén álló, eredetileg középkori kápolna, azután mecset romos épületét, aminek templommá alakítását már a földesúr segítségével fejezték be 1722-ben. Bizonyos, hogy a Máriakultuszra utalóan vésték a város első újkori pecsétjére 1715-ben Szűz Mária képét. Ezek voltak azok az események, amelyek mind Karácsonyi Jánost, mind Scherer Ferencet arra ösztönözték, hogy hangsúlyozottan a római katolikus magyaroknak tulajdonítsák a mai település megalakítását. Igaz, Karácsonyi megyetörténeti monográfiájában nem tagadta a reformátusok előbbi (17121715) megjelenését, majd csak egy öregkori cikkében ír 1715-ről. Scherer viszont 1717-et említ. 20 Végeredményben a reformátusok részvételét Gyula újramegülésében alig méltatták figyelemre. Kutatásaink fényében álláspontjuk nem fogadható el. Az újkori római katolikusok bevándorlásával szemben az előző fejezetben láttuk, hogy Gyula környékén a XVII. században a magyarok reformátusok voltak. Bizonyítottuk, hogy a háborús pusztítások ellenére az eredeti lakosság egy része visszatérhetett, tehát a folytonosság fennállhatott. Csakis reformátusok lehettek a földműveléssel is foglalkozó, tehát bizonyára családos hajdúk, akiket a visszavett várba a német és rác őrség mellé rendeltek. Amikor János: A gyulai nyelvjárás. Szeged, 1938. 3.; Scherer I. 292.; Szilágyi Miklós: Hagyomány és közösség. Gondolatok Gyula néprajzi vizsgálatához. Békési Élet 1970. 243-255. 19 Scherer I. 261. 20 Karácsonyi II. 153-154., 158-159.; Scherer I. 272-273., 291.