Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

III. Fejezet. Egyházi élet nyomai a török hódoltság idején

A bizonytalan adatok nyomán jogosan merülhet föl a kérdés, egyáltalán eltűrte-e a török az állandó protestáns egyházat ott, ahol helyőrséget állomásoztatott, tehát hadászatilag különösen fontos volt számára a település? A válasz egyértelmű igen. Azonban nem gondolunk arra, ami a reformáció idejének némelyik - mint utóbb kiderült, Nyugat-Európának szánt taktikus - megnyilatkozására hivatkozva, mélyen meggyökeresedett az egyháztörténeti irodalomban, hogy a török átgondoltan kedvezett a protestantizmus terjedésének és létének. A protestánsok szívesen ismételték ezt a tételt arra célozva, hogy lám a török legalább türelmet tanúsított velük szemben, nem úgy, mint az üldöző katolikusok. A katolikus fél viszont kedvvel mutatott rá a pogányoktól támogatott, azokkal barátkozó protestáns mentalitásra. Révész Imre átfogó reformációtörténeti munkájában figyelmeztetett ennek a szemléletnek a tévességére. Földváry Antal pedig részletesen elemezte a török magatartást, mely feltétlenül elutasította és alkalom adtán károsította az összes keresztyén felekezetet, kegyetlenkedett papjaival, de érdeke szerint engedékenynek is mutatkozott velük szemben, vagy megvédte őket egymás ellen. Legtöbbször azonban a közömbösség állott érdekében és az kedvezhetett a protestánsoknak.

18 A katonai megszállással biztosított török közigazgatási székhelyeken folyó protestáns egyházi életről tanúskodó adalékok földrajzilag és időben meglehetősen szóródnak a hódoltságban. Tudunk a budai és a pesti egyházakról, bár működésük valószínűleg nem lehetett folyamatos. Budán (1575) és Pécsett (1588) nevezetes hitviták zajlottak le. Pécs és Temesvár falai között hosszabb ideig léteztek antitrinitárius közösségek. Szegeden is valószínű protestáns gyülekezet és templom léte egészen a Rákóczi szabadságharc éveiig.

19 Úgy gondoljuk, ennyi párhuzamos utalás elegendő annak feltételezéséhez első közvetett bizonyítékként, hogy a hódoltsági Gyulán lehetett református templom és gyülekezet. Feltűnő Gyula közvetlen környékén és kissé távolabbi szomszédságában a török uralom végéig nagyszámú református eklézsia létezése. Az egyházkerületi jegyzőkönyv legkorábbi adataira támaszkodva, már Kis Bálint megkísérelte számbavenni a XVII. századi déltiszántúli nyomokat. Hiányos történeti és földrajzi ismeretei miatt többnyire a magakorabeli békés-bánáti egyházmegye folytonos egyházközségeiről szóló utalásokat gyűjtötte ki (pl. Makó, Hódmezővásárhely, Békés, Gyoma, Körösladány, Doboz stb.).

20 Gyula hódoltság alat18 Révész Imre i. m. 1938. 310-318.; Földváry Antal: A magyar református egyház és a török uralom. Bp., 1940. Summázata: 178-180. Példák a bírált régi szemlélet továbbélésére: Hermann Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1973. 227-229.; Bucsay Mihály i. m. 1985. 44. 19 Rácz Károly i. m. 166-167.; Földváry Antal i. m. 159-168.; Bálint Sándor: Szeged reneszánszkori műveltsége. Bp., 1975. 87-88. Humanizmus és reformáció 5. (Az evangélikusok és a reformátusok adatolhatok. Az antitrinitáriusok nyomát a szegedi tájnyelv „árjányos", „árjányoshitű" szavaiban = „hitetlent, Istentől elrugaszkodottat jelent", véli fölfedezni.) - Balázs László: A pesti református egyház a török hódoltság alatt. Kálvin téri tanulmányok i. m. 11-23.; Bálint Sándor i. m. 1983 22-27. 20 Kis Bálinti, m. 132-133.