Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920
get juttatott a református szegényeknek. Adtak a céhek, a takarékpénztár, a legényegylet, más testületek és olykor más helységekből is érkezett adomány. Eleinte gyakori volt a gabonaajándék. A hívek - köztük értelmiségiek és iparosok is - biztosították az úrasztali bort és kenyeret. A tárgyak tartóssága miatt viszonylag ritka volt, de szintén rendszeres, a templomi berendezés és felszerelés, úrasztali terítők, keresztelő edény, énekmutató, „karzati rostély" stb. adományozása. Nem túl gyakran munkavégzést is följegyeztek, fuvart, ajtó-, ablak-, kapufestést, épületjavítást. A polgári társadalom pénzügyi viszonyait tükrözi kötvények, takarékkönyvek, részvények, adóslevelek ajándékozása. Az alább ismertetendő temetkezési egylet tagjainak hozzátartozói nem egyszer visszautalták a halálesetkor járó segélyt. A pénz célját az esetek többségében megjelölték: harangra, orgonára, toronyórára, építkezésre, iskolárajavításokra, az ugyancsak alább ismertetendő alapokra és alapítványokra stb. Az egyházi épületek állagmegőrzésére, az ingóságok védelmére és gyarapítására szánt összegek mellett ugyan jóval kisebb nagyságrendben, de rendszeresen juttattak pénzt a gyülekezet rászorultjainak, elesetteknek, szegény sorsú iskolásgyermekeknek. Az utóbbiak alkalmanként ruhadarabokat, taneszközöket, könyveket kaptak. Itt említjük meg a nemcsak a lélkészözvegyeknek, hanem a tanítók családjának biztosított kegyeleti évet. A „belső emberek" elaggott hozzátartozóiról a presbitérium - ha nem is bőkezűen -, de gondoskodott. Papp Mihály özvegyét és Toroczkay kántor leányát tűzifával, pénzzel segítette idős korukban. A túlnyomólag szükségletekhez igazodó adományokkal szemben találkozunk olyanokkal is, amelyek az adományozó életének eseményéhez kapcsolódnak. Nem túl gyakran előfordultak végrendeleti juttatások, vagyonmegosztáskor és ingatlanátíráskor történt ajándékozások. Szórványosan házasságkötéskor, házassági évforduló vagy áttérés alkalmával is adakoztak. Az első világháború idején hősi halált halt fiúk emlékére a szülők nagyobb összeget adtak. Az Aranykönyvben a legnagyobb összeg egyezer forint, a legkisebb négy krajcár. 1862-ben az első regisztrált évben 118 forint értékű adomány folyt be. (Összehasonlításul idézzük, hogy az egyházi pénztár 1861-62. évi összes készpénzbevétele 3328 Ft 45 kr. volt. Egy házaspár ekkor évi egy forint párbért fizetett.) Eleinte a természetbeni adományokat pénzben megbecsülték, így Papp Mihály haláláig (1887) perselypénzek nélkül az önkéntes adakozás értéke és pénzösszege az Aranykönyvben 6954 Ft 16 krajcárra rúgott, ami igazán nem mondható nagynak, de nem is lebecsülendő. (Az egyházi pénztár bevétele 1888ban például 12 344 Ft volt.) Szólnunk kell még a korszak kiemelkedő ingatlanadományairól. A családjával meghasonlott Toroczkay Pál kántor 1876-ban, nyugalomba vonulásakor házát „örökös kántori lakásul" az említett egyezer forinttal együtt az egyházra hagyta. A presbitérium életjáradékot szavazott meg neki, amit hamar bekövetkező halála miatt nem sokáig élvezhetett. 87 Toldi János 1876-ban 10 87 TtREL I. 29. i. 57. d. 475. Ez ma erősen átalakított állapotban a Hajnal u. 9. sz. alatti parókia.
