Blazovich László: Város és uradalom. Tanulmányok és források Gyula XV–XVI. századi történetéből – Gyulai füzetek 16. (Gyula, 2007)

Megjegyzések Gyula XV—XVI. századi társadalmához és jogállásához

A szakirodalomban általánosan elterjedt felfogás szerint a mezővárósok jobbágyai egy összegben rótták le adójukat. Ennél színesebb kép bontakozik ki a jövedelemjegyzékből. Az uradalom jobbágysága pénz-, termény- és munkajáradékkal, valamint ajándékokkal egyaránt tartozott urának, amelyekből a gyulaiak a többiekhez hasonlóan ugyancsak kivették részüket. Pénzjáradékként fizették a cenzust és a taxát. A terményjáradékot szintén kirótták rájuk. Forrásunk alapján nem dönthető el, hogy ezt valóban terményben nyújtották-e vagy pénzben megválthatták.

24 A nem nagy, 3 napos munkajáradék alól a három város, Békés, Gyula és Simánd telkeseit mentesítették, a zselléreket ellenben nem.

25 Mivel nem rendelkeztek telekkel, tőlük az úr mást nem is követelhetett, csak munkajáradékot. Azonban a telkesek a munkajáradék alól sem voltak teljesen felmentve. Még az 1496-os kiváltságlevélben kötelezte őket Corvin János a gyulai malomgátak és hidak karbantartására, valamint a másutt lakó jobbágyok által nyújtott bor és tüzelőfa várba szállítására. Ez utóbbi kettőt a jövedelemjegyzékben is feltüntették.

26 Munkára kötelezték továbbá a mészárosokat, akik a vár szükségleteire ökröket és disznókat tartoztak vágni, a molnárok pedig saját szerszámaikkal a vár kocsiszínjében végezték a szükséges javításokat, a halászok pedig feladatul kapták az elégséges hal szállítását a vár konyhájára.

27 Mentességet élveztek viszont az ajándékok adásától. Gyula jobbágytársadalma tehát az uradalmi jog (Hofrecht) statútumai által meghatározott szövevényes rendszerében élt. Példája arra inti a kutatót, hogy egyenként vizsgálja meg a földesúri városok és mezővárosok népének életét meghatározó szabályokat, ha azt a forrásadottságok lehetővé teszik, és utána jusson el az általánosító megjegyezésekig. A középkori magyarországi városok hierarchiájában a királyi szabad városok és azon belül a tárnoki, más névvel szabad királyi városok

28 nem homogén, ám a másik városrétegtől a földesúri városoktól és a mezővárosoktól elkülönülő csoportot képeztek. Az utóbbiak földesúri birtoklásban léteztek. Bennük a földesúr, aki birtokosként közhatalmi funkciókat (igazgatás, bíráskodás) is gyakorolt, ami abból következett, hogy a középkorban, bár megkülönböztették őket, egymástól nem vált el élesen a közjog és a magánjog területe. Éppen ezért az úr indulatától és belátásától függött: jogaiból mennyit és meddig ad le az egyes városoknak. Későbbkori tudósi attitűdből és a rendszerezés igényéből keletkezett azon szándék, amely nyomán e városokat kategorizálni próbálták. Legutóbb Kubinyi András tett erre kísérletet,

29 amely szerint a földesúri birtoklású városok közül 24 Jövedelemjegyzék (a továbbiakban: Jj) 1-3., 14-1 7. sz. 25 Jj. 23-24. sz. 26 GyO 32. Jj. 25. 34. sz. 27 Jj- 35. 36. 43. sz. 28 Kubinyi András: „Szabad királyi város" - „királyi szabad város"? In: Urbs. Magyar várostörténeti évkönyv I. Bp., 2006. 51. 29 Kubinyi András: Városfejlődés és városhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. Szeged, 2000. (Dél-alföldi évszázadok 14.) 7.