Szentmártoni Szabó Géza: Vörös Mihály: A bajnokok Vég-Gyula várában – Gyulai füzetek 15. (Gyula, 2005)

Dokumentumok és képek

Somogy Megyei Levéltár, 7401 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. Folyamodvá­nyok, kérelemlevelek jegyzőkönyve. SML. IV I.e. 3452 Vörös László első földmérő nemesi levelét felolvastatván, errül a bizonyságtévő levelet kiadatni könyörög. Amely eránt a Tiszti Ügyészi Hivatalnak sem lévén észrevétele, kihir­dettetett és a bizonyságlevél hiteles formában kiadatni, úgy a folyamodó a kétségtelen nemesek lajstromába béiktattatni rendeltetett. Nemes Csongrád vármegye által kiadatott nemesi bozony[ító] levél így szól: Mi, Csongrád vármegye egyházi főrendéinek, ország zászlósainak, nagyjainak és nemeseinek közönsége, adjuk tudtokra e jelenvaló leve­lünk rendiben mindeneknek akiknek illik, hogy minekutána dicsősége­sen országié, kegyelmes, koronás fejedelmünknek szolgálatját, a közjó, és ezen vármegye egyéb dolgait érdeklő tárgyaknak folytatása, s elintézé­se végett, a mái, alul megírott napon, és helyen egybegyülekezvén köz­gyűlést tartottunk volna; ugyanakkoron Hódmezővásárhely városunkba lakó nemes Vörös Mihály tartozó alázatossággal hozzánk járulván, elő­adta valóságos nemességéről szóló, és tekintetes nemes Bars vármegye által 1772-ik esztendei Szent Iván hava 10-én, Aranyosmaróton tartatott közgyűlésbűi, és ennek következésében általunk még 1774-ik esztendei Böjtelő hava 22-én, Szegvár helységünkbe tartatott közgyűlésünk, jegy­zőkönyvünknek 36. száma alatt kiadatott következendő kétrendbeli ne­mesi bizonyságleveleket: Nos universitas praelatorum, baronum, magnatum et nobilium Comitatus Barsiensis damus pro memoria significantes, quibus expedit universis: quod cum nos anno, die, locove datarum praesentium pro pertractandis quibusvis comitatum hunc nostrum tangentibus et concurrentibus rebus atque negotiis una simul in Generali Congregatione nostra constituti fuissemus, et consedissemus. Eotum nomine et in per­sona egregii Michaelis Vörös in possessione Aghó gremiali comitatus hujus degentis; medio supplicis libelli decenter petiti sumus; quatenus necessarias ipsi super nobilitate testimoniales extradare vellemus; et quoniam occasione postremae de clementissimo modo féliciter regnantis Dominae nostrae jussu in anno 1755 peractae nobilium investigations; Mathias Vörös provocando ad productas per semet sub prioribus investigationibus Ferdinandi lertii in castro Ebeszdorff anno 1655 pro Stephano Vörös, et filius ipsius Joanne, Stephano, et Matthia collatas, ac in Sedria Comitatus istius 1656 mense Februario celebrata publicàtas

Next

/
Oldalképek
Tartalom