Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

erősen számbavehető híveket szerzett magának, mert úgy a nép szájíze szerint senki sem tudott beszélni és viselkedni, mint ő. Téli időre esett a választás. Csaknem házról házra járva kereste fel a mondhatni kizárólag földművesekből toborzódó híveit. Az asszonyoknak hozott és adott télire való kesztyűket, és ahol ebédeltek vagy vacsoráltak, leült az asztal mellé, és kezébe fakanalat véve a ház népével együtt fogyasztotta a lebbencs- vagy paszulylevest, dicsérve az asszony főztjét, amelynél jobbat - mint a gazdasszonynak hízelegve monda sohase evett. Az asszonyok éppoly fanatikus hívei lettek ezért, mint uraik. A város különböző pontjain naponta tartott beszédeket, mentől kevesebbet foglalkozva országos politikával, de annál inkább helyi kérdésekkel. Negyvennyolcasnak vallotta ugyan magát, de sohase becsmérelte a kormányt, hanem csak az uraságokat, a papokat - utóbbiakat Göndöcs miatt -, noha másrészről adta a hitbuzgó katolikust, déli harangszóra szónoklat közben leszállva a hordóról, keresztet vetve és hangosan imádkozva. No meg, ócsárolta a vármegyei és városi urakat, akik szipolyozzák és tönkreteszik a népet. Sőt, védte is a minisztereket, akik, eltekintve attól, hogy Béccsel szemben meghunyászkodók, és bizonyára maguk is be fogják látni tévelygésüket, és jobb véleményre fognak rövidesen térni, tulajdonképpen jóindulatú úriemberek, akikkel ő - Csatár - baráti jó viszonyban van, és akik a választóit érintő minden sérelmet az ő közbeavatkozására készséggel orvosolnak és a jogos kívánságokat teljesítik. Ezt mindenkor hangsúlyozva említette, igen okosan gondolva, hogy azért, ha a választó 48-as is, akadhat és akad is olyan dolga, amiért jó, ha olyan képviselője van, aki bizalmas viszonyban van a miniszterekkel, és ki tudja járni odafenn az egyeseknek igazát, vagy kieszközli, ahol szükség van rá, a protekciót. Mert hát, ki tudja, mi fordulhat elő? Ezzel, a néppel való okszerű bánásmóddal, sikerült is Csatárnak a szavazás alkalmával második helyre jutni. Jantsovits Emil, noha a régi 48-asok zöme, különösen a reformátusok nagyobb része, rá szavazott, az első választáson kibukott, úgyhogy a pótválasztás Göndöcs és Csatár között tűzetett ki. De - mint írtam - Csatár nemcsak mandátumvadászó, hanem pénzsóvár ember is volt, és bármilyen hódítást tőn, mégsem vette - amint a pótválasztáson elért mindössze tizenöt főnyi többség bizonyította, nem is vehette - holtbizonyosra, hogy ő lesz a győztes. Úgy gondolta tehát, hogy ha Göndöcs, aki nagyjövedelmű ember, noha gazdag sohase volt, mert minden pénzét részint nagy háztartására, részint jótékony célokra elköltötte, hajlandó lenne őt megfizetni, akkor ő - Csatár - visszalépne, és Göndöcs egyhangúlag jutna mandátumhoz. Az első választás után tehát, a már említett Kádárral, egy éj leple alatt titokban felkereste Göndöcsöt, akinek megtette az ajánlatot, hogy tízezer forint ellenében visszalép a jelöltségtől. Göndöcs, akinek a pótválasztás, bármilyen eredményű legyen az, újra nagy költségébe került volna, egy úriember bizalmasa jelenlétében fogadta Csatárt és Kádárt, és bizalmasa tanácsára elfogadta az ajánlatot, aminek természetesen a pótválasztás napjáig szoros titokban kellett volna maradnia, s csak akkor reggel lett volna a választási küldöttség előtt a visszalépés bejelentve. Ugyanakkor kapta volna kézbe a 10 000 forintot a visszalépési nyilatkozat ellenében Csatár, aki ennél sokkal olcsóbban Q3