Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

mások pamlagait húzdalta be; mikor neki ágya sem volt, másoknak épített fényes szereket; amikor neki kenyere sem volt, a nőknek itt-ott virágoskerteket aranzsírozott. Ilyen ember volt nekem mindig ideálom, s kimondhatatlanul örülök, hogy Pomuczban sohasem csalatkoztam, de mindig az önzést gyűlölő s utáló, férfias jellemnek tartottam. Éppen Újházi családját gyógyítgatta - írja tovább Xantus -, amikor Varga Feri tél közepén nejével ide érkezett. Ő, mint egykori torontáli alispán, igen természetes, hogy nemigen szokott oly élethez, mint aminőbe itt belépett. Noha az erős akarat és a férfias türelem megvolt benne, nejében pedig minden, amit egy angyaljóságú, művelt és lelkes nőtől józan ésszel várni lehet - de ki volt még képes a természet romboló karjai ellen küzdeni?! A hideg, a nélkülözés, a szél, szóval az elemi viszontagságok, már az első napokban ágynak vetették őket. A kétségbeesés rémítő sírvölgyére Pomucz terjesztette ki mentő karjait: öt-hat, sokszor tizenkét beteg, tehetetlen, félénk vagy tunya egyénre főzött, mosott, fűtött, olyan, fizikai erejét felülmúló tevékenységet fejtett ki, és olyannyira lehetővé tette még a lehetetlennek látszó dolgokat is, hogy betegei felüdültek, hozzászoktak sorsukhoz, és a beérkezett tavasz virágait már kibékülve mosolyogták meg, jelenleg pedig tökéletesen meg vannak elégedve a helyzetükkel. Mindamellett azt mondják Vargáék: ez csak addig tart, amíg Pomucz velük lesz, mert mihelyt ő elmegy akárhová és akármi ok miatt, ők is eladják mindenöket és otthagyják Iowát. Ettől fél Pomucz, mert látja, Vargáék boldogok; ezért hát inkább meghozza azt az áldozatot, hogy maga is rab legyen, megfogadva, hogy Vargáékkal fog élni és meghalni, ha a sors úgy akarja." Ilyen gyönyörű jellemzésben emlékezik meg Xantus Pomuczról, aki valósággal lelke volt az új-budai magyar kolóniának, amely azonban egyrészről a politikailag kedvezőtlenül alakult fejlemények, másrészről az amerikai emigráció körében kitört egyenetlenségek és viszályok miatt nem váltotta be a létesítéséhez fűzött reményeket és várakozásokat, Pomucz páratlanul álló ügybuzgósága és fáradhatatlan tevékenysége mellett sem. Az északi és déli amerikai államok között kitört és rabszolgaháborúnak nevezett szabadságharc új fordulatot hozott Pomucz életében. Noha akkor már ötven éven felül volt, mint a szabadság és a jogegyenlőség törhetetlen bajnoka ajánlotta fel kardját a státusoknak. Beállott a iowai 15. gyalogezredbe, ahol is negyvennyolcas magyar múltjára és akkori tiszti rangjára való tekintettel három év múlva már ezredesnek lépett elő. Derekasan ki is érdemelte ezt a magas kitüntetést, mert oly hősiesen harcolt, hogy nem egy ízben nyílt csatatéren dicsérték meg fellebbvalói; egy alkalommal meg is sebesült. Az egyik napiparancs ezt írta róla: nemcsak főhadsegédi minőségben teljesített szolgálatokat, hanem feltűnt kiváló mérnöki tehetségével is; várakat és védőműveket erősített meg, kötött össze, és nagyszerű belső mellvédek helyét állapította meg, s fel is építette ezeket... A háború vége után - amint Kocsis Sándor levele is megállapítja - Grant, az amerikai státusok elnöke, kivel baráti viszonyban volt, kinevezte őt Amerika oroszországi főkonzuljának. Ezt a tisztet szokatlanul sok ideig, nyolc esztendeig töltötte be. Új hazáját kiválóan reprezentálta itt. Erről tanúskodnak a wa-