Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

ott, hanem hitközségük és temetőjük is volt. Éppen ez a temető a bizonyítéka Váriban való lakásuknak. A már előbb említett zsidóház mögött és az attól mintegy 20 méternyi távolságra folydogáló Fehér-Körös partja között volt a zsidó temető. Úgy a zsidóház, mint a temető, a Fehér-Körös szabályozási munkálatai során a múlt század utolsó évtizedében hullámtérbe jutott. A házat lerombolták, a temetőt pedig, amelybe akkor már ötven éve nem vittek új halottat, megszüntették, és a gyulai hitközség exhumáltatta a halottakat, s elszállíttatta saját temetőjébe, ahol az exhumáltakat külön helyen helyezte további örök nyugalomra. Végtelenül szomorú dolog és pótolhatatlan nagy veszteség, hogy nem voltak archeológusok, akik az exhumálást régészeti és történelmi szempontok figyelembevételével ejtették volna meg. A gyulai Zsidó Szent Egylet kiküldöttei, akik az exhumálásnál jelen voltak, tisztességes, egyszerű szegény emberek, csak annyit állapítottak meg, hogy volt egy olyan gránitkő, melyen tisztán volt még megállapítható, hogy zsidó évszámítás szerint 5195Tamuzban, vagyis 1435ben, nyáron került a sír fölé. 1435! Ez az esztendő, amikor Maró ti, Gyula akkori földesura, mint Karácsonyi János történetírónk is megállapította, a még ma is épségben álló gyulai várat építtette. (Az egyetlen épségben maradt vár az egész Alföldön.) És ugyanez az esztendő a gránitsírkövön. De van egyéb bizonyíték is a vár és a sírkő azonos kora mellett. Teljesen azonos ugyanis a várfalakban levő gránitkő a sírkővel. Minden kétségen felüli, hogy ezeket a gránitköveket ugyanabból a hegyből és egy időben szállították Gyulára. És hogy egy zsidó sírhalomra a váréval azonos sírkő kerülhetett, igen valószínűvé teszi, hogy a gyulai vár építésénél a zsidóknak nagy szerep juthatott, dolgozhattak rajta, és talán éppen ők voltak azok, akik a gránitköveket a Gyulától csaknem 200 kilométernyi távolságra lévő hegyekből szállították, ami a XV században, amikor vasútnak, kőútnak híre sincsen, nagy dolog volt. Ennek teljesítésével az oligarcha Maróti, mint erre legmegfelelőbbeket, alighanem a zsidókat bízta meg, és csak így feltételezhető s egyben érthető, ha a földesúr az ugyanakkor meghalt zsidajának a vár gránitjaiból síremlékül egyet átengedett. Sajnos, éppen ez a gránitkő, amely az 5195. év feliratot viselte, csak kis maradvány volt, s miután az exhumálok nem mérlegelték annak felette értékes és megbecsülhetetlen voltát, ott maradt, és a Körös árterébe jutott. Volt és van ugyan több teljesen azonos és minden bizonnyal egyidejű gránitkő is, amelyeket a holttetemekkel együtt elhoztak a gyulai temetőbe, s ott ma is láthatók, de ezeken az évszám annyira elmosódott, hogy határozottan nem állapítható meg. A gyulai várat a törökök, Szigetvár elestét előzőleg nyolc nappal, 1566ban foglalták el. Igen valószínű, hogy a zsidók a török hódoltság alatt 1695-ig is megmaradtak a vártól pár kilométernyi távolságra eső Váriban; az azonban bizonyos, hogy amikor a törököktől a gyulai várat visszafoglalták, és a várba a német, helyesebben mondva rác katonaság vonult be, majd a kuruc-labanc viaskodások alatt Vári község lakosai, s velük a zsidók is, elmenekültek, s a falu teljesen lakatlan volt 1720 tájáig. De lakatlan maradt és elpusztult Gyula városa is, s az egész környék, úgyhogy amikor Harruckern kapta donációba a gyulai