Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
A Békés szerkesztője
kintve - köz- és társadalmi életünknek annyi lappangó s rejtett sebét tárták fel, hogy helytelen dolog lenne azokat meg nem látni, végzetes hiba pedig a mutatkozó visszásságok szuverén lenézése, akár elítélése mellett, azok fölött egyszerűen napirendre térni. A választási mozgalmak alatt a vármegye összes választókerületeiben egyformán szembeötlő ténykörülmény, ama félelmesen tátongó űr, mely a szorosabb értelemben vett „föld népét" a társadalmi középosztálytól, az értelmiségtől elválasztja. Szó sincs róla, hogy bármikor is valami eszményi összhang lett volna közöttük, de a most mutatkozó nagy űr a legpesszimisztikusabb szemlélőt is méltán megdöbbentheti. A néppel foglalkozni kell, most inkább, mint valaha! Foglalkozni türelemmel, szeretettel s ami fő: nem csupán választások előtt, hanem folytonosan és rendszeresen, nehogy az értelmiség arra a különben igaztalan vádra adjon okot, hogy a „nép "-et felhasználja (pedig ez az értelmiségtől távol áll, hiszen érdeke azonos a népével). Az nem egészséges dolog, amit Gyulán is tapasztalnunk kellett, hogy a „nép" azon része, mely - csupán példa okából említve - feltétlenül akceptálta, hogy Terényi elejtésével a törvényszék felépítésének ügye kétessé válhatik, nem ennek dacára, hanem éppen azért volt Terényi megválasztása ellen, hogy a törvényszéket és a vármegyét Gyuláról elvigyék — aminthogy ezt többen közülük határozottan ki is jelentették. 2 Némely társadalmi rétegekben tehát erősebb az értelmiség elleni vak gyűlölet, mint a városnak és abban elsősorban magának a „nép"-nek jól felfogott érdeke, mondhatni önnön életfeltétele. Elég szomorú, de nem szabad szemet hunyni, hogy tényleg így van, s az értelmiségnek úgyszintén a „nép"-nek - utóbbinak még inkább mint az előbbinek - érdekében áll, hogy a bizalmatlanság megszűnjék, ami csak kölcsönös közeledés és gyakori érintkezés révén érhető el; márpedig ebben a kezdeményezés és az akció kötelessége nem a „nép"-et, hanem az értelmiséget illeti. Vármegyénkben a néprégiókban évek óta nagy kedélyhullámzás és forrongás észlelhető. Két erős áramlat küzd és pusztít közötte: az élénkebb vérmérsékletűeket a szocializmus - a miszticizmusra hajlókat a nazarenizmus toborozza, sajnos nemcsak rohamosan, hanem progresszív arányokban. Akit pedig akár az egyik, akár a másik áram sodort el, az vesztesége a társadalomnak, vesztesége a nemzetnek; hiszen úgy a szocialistának, mint a nazarénusnak egészen más a kedélyhangulata, mások az ábrándjai, a vágyai, mások még a dalai is, mint a magyar embernek. Ez a két áramlat nagy időn át magára hagyatva, háborítatlanul hálózta be a Békés megyei magyar népet, és különösen annak protestáns részét. A múlt heti választási mozgalmak alatt tűnt csak ki, hogy a két áramlat mily nagy részben inficiálta a vármegyét, hogy szinte faktorrá vált, amelyet többé nemcsak számításba venni, hanem amellyel számolni kell, sőt amelyre már építeni is kísérletet tőnek. 2 1896-ban Békéscsaba újra felvetette a megyeszékhely kérdését. Gyula vezető politikai körei attól tartottak, hogy a törvényszéki palota felépítéséért - azaz a megyeszékhely státus megszilárdításáért - eredményesen dolgozó Terényi bukása ismét kérdésessé teheti a megyeszékhely ügyét.
