Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

A Békés szerkesztője

a jövendő számára egy-egy derék iparost teremt meg, s azonkívül az értelmesedő tanonc magának a mesternek is igazi segítsége és öröme. S ezentúl a tanoncnak a mester részéről eredő kitanítása a szorosan szakszerű ismeretekben és kézügyes­ségben nem kielégítő. Nagyon sok helyen a tanonc tanulása első éveiben nem nyer egyfolytában szakszerű oktatást, hanem lót-fut, házi, sőt tán cselédi teen­dőket végez, ami akadályozza a tanulásban, és bizony nem nagyon alkalmas arra, hogy előtte hivatása értékét emelje, s tanéveinek tán utolsó negyedében tanul, s akkor is a szükséges alap hiányában tán csak annyit, hogy később csakis a kontárok számát szaporíthatja. Elmondottuk mindezeket azért, mert mi vármegyénk jelen viszonyai közt súlyt helyezünk egy erős és intelligens iparos osztály minél teljesebb számmal leendő megalakulására. Nálunk sok visszásságnak okozója az a körülmény, hogy az intelligencia a népesség számához képest majdnem elenyészően csekély. S nincs is kilátás arra, hogy az az ún. honoratior osztály révén, jelentékenyen emelkedjék. Mi azon elemeken túl, amelyeket e célra gazdaközönségünk szol­gáltat, egy hatalmas iparos intelligencia képződésében találjuk meg jelenlegi értelmi­ségünk egészséges kiegészülését. (Békés, 1896. dec. 13.) 2 Kereskedők és iparosok bajai A vidéken nem régen agyonlőtte magát egy fiatal építő vállalkozó, mert nem tudott fizetni. Búcsúzó levelet is hagyott hátra a szerencsétlen fiatalember, és ebben a levélben ezt a szentenciát írta meg: aki pedig nem tud fizetni, akár a maga hibájából, akár a maga hibáján kívül, az a világ szemében gazember. Az öngyilkos vállalkozónak nem volt egészen igaza. Mert vannak ugyan nem fizető adósok, akikre a mi társadalmunk rásüti a gazemberség bélyegét; példának okáért, aki nem fizeti meg a kártyajátékból eredő adósságát, az gaz­ember, és azt a maga úri köre megvetéssel rekeszti ki magából. De már a bukott kereskedő és vállalkozó csak abban az esetben gazember, ha becsületesen bukott meg, olyan becsületesen, hogy semmije sem maradt; ellenben, ha olyan ügyes volt, hogy a bukás után tovább folytathatja üzletét vagy vállalatát a felesége, sógora vagy más valakije nevén, akkor igen becsületes ember marad, minden­féle bizottsági, meg választmányi tagságot viselhet, és köztiszteletben megvé­nülve, példaképül ragyoghat a törekvő és iparkodó polgártársaknak. Azonban még nálánál is különb, sőt valóságos szeplőtlen jellemű gavallér lehet az az ember, aki a kereskedőnek, suszternek, meg a szabónak marad adósa rengeteg ideig, sokszor az idők végéig. És ilyen gavallér sok van. Mivel pedig mostaná­ban sok szó esik a kisipar és kiskereskedés támogatásáról, ezek a gavallérok a kisiparnak és kereskedelemnek igen veszedelmes ellenségei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom